Kezdőlap A katonai repülés jelene Rendelkezni fog lopakodó képességekkel a Szu-75 Checkmate vadászgép?

Rendelkezni fog lopakodó képességekkel a Szu-75 Checkmate vadászgép?

Kategória

Az év elején Oroszország bemutatta készülő lopakodó vadászgépét, az egyhajtóműves Szu-75 Checkmate-et, melyet merész állítások kísértek a várható teljesítményéről és képességeiről. Most, hogy a vadászgépet először mutatták be külföldön a Dubai Air Show-n, a gyártó hivatalos nyilatkozatai kérdőjelezték meg a lopakodó képességét.

Oroszország hajlamos túlzásokba esni, amikor új védelmi technológiák bemutatásáról van szó, az Uran-9 gyalogsági robottól kezdve, a Checkmate idősebb testvéréig, a Szu-57-ig, amelyet generációja legkevésbé lopakodó vadászgépének tartanak, és jelenleg csak jelképes mennyiségben létezik.

És bár az egyhajtóműves Szu-75 Checkmate-nek még nem létezik repülőképes példánya, a repülőgép fejlesztéséért felelős cég alaposan körbejárta a lopakodó témát az orosz állami hírügynökségek segítségével az elmúlt hónapokban közzétett számos történetben. Azonban még ezeknek a híreknek is visszafogottabb a nyelvezete, mint a nemzetközi médiában. Az egyik kirívó példa, hogy a Szu-75-öt lopakodó vadászgépként emlegették az amerikai médiában, de érdekes módon maga a Rostec (a repülőgép fejlesztő cég) nem használja ezt a kifejezést.

Az orosz média azonban időnként 5. generációs vadászgépként hivatkozik a Checkmate-re.

A Rostec szerint, ha a Szu-75 Checkmate az ellenséges légvédelem hatótávolságán kívül marad, „megmenti a pilóta életét”.

A TASS hírügynökség a Szu-75 Checkmate-ről publikálta cikkek tucatjait, de a Rostec honlapján minden ezzel kapcsolatos sajtóközleményt átböngészve, egyetlen példát sem fog találni arra, hogy ott lopakodó vadászgépként említik. Csak akkor jelenik meg a kifejezés, hogy „5. generáció”, amikor ezeket a cikk szerzője idézi, vagy az F-35-re hivatkozik.

„Az egyhajtóműves ötödik és előző generációs repülőgépek közül csak az F-35-ös büszkélkedhet hasonló tulajdonságokkal, mint a Checkmate. A mi gépünk azonban költséghatékonyabb az F-35-höz képest” – mondta a TASS-nak Szergej Csemezov, a Rostec vezérigazgatója.

A legelmarasztalóbb kijelentés a Szu-75 Checkmate lopakodásával kapcsolatban a Rostectől érkezett. A TASS november 12-én közzétett cikkében a Rostec szóvivője határozottan kijelentette, hogy a Checkmate-nek az ellenség légvédelmén kívül kell működnie, nem pedig azon belül.

„Fontos, hogy a repülőgép bármilyen, a légvédelmi fegyverek működési területén kívüli feladat elvégzésére képes, ezzel megmentve a pilóta életét” – áll a közleményben.

Szó szerint, ha azt mondjuk, hogy „az ellenséges légvédelem hatókörén kívül maradva megmenti a pilóta életét”, ez a mondat nem arról szól, hogy milyen jó lopakodási képességekkel rendelkezik a Szu-75-ös.

Oroszország miniszterelnök-helyettese szerint a Szu-75-ös „5. generációs jellemzőkkel rendelkezik”. Szeptemberben Jurij Boriszov orosz miniszterelnök-helyettes részt vett egy Olaj- és Gázipari Fórum rendezvényen, ahol a sajtónak lehetősége volt kérdéseket feltenni neki a Checkmate-el és Orosz Légierő új vadászgép vásárlási terveivel kapcsolatban. Amikor a kérdések arra irányultak, hogy mikor kezdődik meg a repülőgép gyártása, Boriszov világossá tette, hogy a gyártás a külföldi vevők megtalálásán múlik, és azt is kerülte, hogy azt lopakodónak vagy akár 5. generációs vadászgépnek nevezze.

„Emlékeim szerint 2023-ban indulnak a repülési tesztek, igény esetén a sorozatgyártás – remélhetőleg lesz rá igény, mert ez a gép az 5. generációs sugárhajtású repülőgépek számos funkciójával rendelkezik – 2025-2026-ban indul. Szerintem ez egy reális időkeret” mondta Boriszov.

Az orosz média szerint a Szu-75 Checkmate lopakodó tulajdonságokkal rendelkezik

Természetesen az orosz médiában gyakran emlegetik a Checkmate vadászgépet, amely lopakodó technológiákat alkalmaz, de az elhangzott kijelentések a lopakodó technológia egy kis szegmensét említik csak.

Íme, néhány idézet az orosz állami médiából a Szu-75 Checkmate lopakodó technológiáiról:

„Az új egyhajtóműves vadászgép lopakodó technológián alapul, amely belső rekesszel rendelkezik a levegő-levegő és levegő-föld rakétafegyverzet szállítására.”

„Külföldi tőkét vonzanak a Checkmate vadászgépek gyártására” – mondja a Rostec vezérigazgatója a TASS oldalán 2021. november 12-én

“A Checkmate lopakodó funkciókkal büszkélkedhet, törzsön belüli rekesszel rendelkezik a levegő-levegő és levegő-föld rakéták számára több mint hét tonna hasznos teherbírással.”

Létezhet 5. generációs vadászgép, amelyik nem lopakodó?

A generációs elnevezések gyakran (vagy legalábbis korábban) magától a repülő közösségtől származnak. Minden generációhoz tartozik egy kissé szubjektív lista azokról a képességekről, amelyek megjelentek bizonyos vadászgépekben, majd a következő generáció vadászgépei számára általános követelményekké váltak.

A vadászgép-generációk meghatározása meglehetősen szubjektív, de sorba szedtük azokat a képességeket, amelyek bizonyos időszakokat jellemeztek:

1. generáció: a gázturbinás sugárhajtómű általánossá válása a vadászgépekben

2. generáció: nyilazott szárnyak, távolságmérő radar és infravörös vezérlésű rakéták

3. generáció: delta szárnyak, szuperszonikus repülés, impulzusradar és rakéták, amelyek a látótávolságon túl is képesek voltak megsemmisíteni a légi célt

4. generáció és még tovább: Magas szintű mozgékonyság, bizonyos fokú szenzorfúzió, impulzus-doppler radar, csökkentett radarjel visszaverő képesség, elektronikus kormányvezérlés,

Az első 5. generációs vadászgép, az F-22 Raptor esetében a legfontosabb, ami megkülönböztette 4. generációs társaitól, hogy a lopakodás a repülőgép tervezésének szerves részét képezte. Ahelyett, hogy először megterveztek volna egy vadászgépet az aerodinamikai szempontok szerint, majd a radarjelek csökkentésére keresték volna a módszereket, az F-22-es fejlesztése az első pillanattól kezdve a lopakodást helyezte előtérbe.

Minden vadászgép tervezése során a tervezőknek kompromisszumos megoldást kell keresniük a három legfontosabb követelmény: a manőverező képesség (vízszintes és függőleges sebesség, gyorsuló képesség, fordulékonyság, stb.) a tűzerő (rakéták mennyisége, hatótávolsága, célok felderítésétől a rakéta indításáig eltelt idő stb.) és a védelmi képességek (radarjel visszaverő felület nagysága, aktív és passzív infra, lézer, és rádióelektronikai védelem) között. Az elmúlt harminc évben a védelem fogalomkörébe bekerült a lopakodási képesség, ami rögtön kiemelt jelentőséget kapott akár a repülési jellemzők rovására is.

Természetesen nem csak ez tette különlegessé az F-22-es vadászgépet, és bár valójában ez volt az első ténylegesen lopakodó vadászgép, számos más lényeges 5. generációs tulajdonsággal is rendelkezik. Az F-22-es magasan integrált számítógépes rendszerekkel érkezett, amelyek képesek védetten kommunikálni más hálózati eszközökkel. Ez egy nagy teljesítményű repülőgép, amely több feladatkörben is képes sikeresen helyt állni. Rendszerei sokkal magasabb fokú helyzetismeretet tesznek lehetővé a pilóták számára, mint amennyire ezt a 4. generációs vadászgépek lehetővé teszik.

A légierő F-35A Lightning II Integrációs Iroda előző igazgatója, Jeffrey Harrigian altábornagy a következőképpen magyarázta az 5. generációs követelményeket:

„Az ötödik generációs repülőgépeknek számos olyan jellemzője van, amely megkülönbözteti őket a régebbi repülőgépektől. Ide tartoznak elsősorban a multispektrális érzékelő rendszerek, mint például a radar, az infravörös és a vizuális érzékelők, valamint az önvédelmi és radarzavaró képességek, amelyek késleltetik vagy lehetetlenné teszik az ellenséges rendszerek számára a repülőgép észlelését, nyomon követését és elfogását.”

„Ezek a repülőgépek integrált avionikai rendszerrel rendelkeznek, amely autonóm módon egyesíti és rangsorolja a repülőgép multispektrális érzékelőitől beérkező adatokat, pontos valós idejű műveleti képet biztosítva a pilóta számára, lehetővé téve az adatok letöltését a küldetés utáni elemzéshez.”

Ezt az idézetet a Defining the 5th Generation Fighter Jet[1] című írásában Jeffrey Hood a 633. légibázis tisztje tette közzé. Ugyanebben az írásban rámutatott arra, hogy az 5. generációs vadászgépeknek jelenleg nincs hivatalos meghatározása.

„Nincs könnyen elérhető hivatalos definíció a Védelmi Minisztérium vagy az Egyesült Államok Légiereje részéről az 5. generáció vagy az azt megelőző korábbi generációk bármelyikére” – írta Hood.

A lopakodó tervezési elvek egyesítése vitathatatóan elegendő ahhoz, hogy a gép a legújabb generáció képviselője legyen.

Úgy tűnik, hogy a Szu-75 Checkmate 25-30 millió dollár közötti árszintje miatt a vadászgép lemondhat a radar-elnyelő bevonat használatáról (ez hihetetlenül költséges technológia). Egyes szakértők állítják továbbá, hogy Oroszország nehezen tudta elsajátítani a lopakodó vadászrepülőgépek gyártási technológiáját kellően szűk lemezillesztési tűrésekkel, ami megakadályozza, hogy a sárkányszerkezet paneljei közötti rések radarjel visszaverődést okozzanak. Mivel a Checkmate ára várhatóan kevesebb mint 1/3-a lesz, mint az ellenfelének, az F-35-nek, az valahol meglátszik a használati értékében.

Lopakodó vagy sem, a Szu-75 Checkmate egyelőre csak papírrepülő

Oroszország erős állításokat fogalmazott meg ennek a készülő vadászgépnek a képességeivel kapcsolatban az 1,8 Mach-nál nagyobb végsebességtől a közel 3600 kilométer hatótávolságon át a 7 tonnás hasznos teherbírásig, de a legérdekesebb állítás mind közül az ár. Repülőgépenként mindössze 25-30 millió dolláros áron a Szu-75 Checkmate a világ legolcsóbb lopakodó vadászgépe lenne, ha az állítás valósággá válna.

Oroszországnak megvan a szokása, hogy túlzó állításokat tesz a haditechnikájával kapcsolatban, de kétségtelen, hogy ez a nemzet a világ néhány kiemelkedő teljesítményű taktikai repülőgépét állította szolgálatba. De Oroszország stagnáló gazdasága egyszerűen nem tette lehetővé, hogy kiterjedt kutatást végezzen a lopakodást biztosító számos területen. Fontos megjegyezni, hogy Oroszország légi hadviselési doktrínája közel sem helyez akkora hangsúlyt a lopakodásra, mint az Egyesült Államok, és egyesek szerint ezért nem fordított több erőforrást a nemzet a lopakodó képességek hiányának megszüntetésére.

Lehet vitatkozni a valódi ok-okozati összefüggésen, mindazonáltal Oroszország légi hadviselési doktrínája azt tükrözi, hogy képtelenek fejlett lopakodó platformokat előállítani, nem pedig fordítva. Végül is magától értetődő, hogy ha Oroszország jobb lopakodó repülőgépeket tudna előállítani, akkor nyilvánvalóan megtennék (ha a pénz nem lenne akadály).

De azok a dollárok és centek, amelyekről a vita folyik a Szu-75-el kapcsolatban és annak lopakodó képességeiről, egyelőre hipotetikusak. Oroszország nehezen finanszírozza a már szolgálatban álló lopakodó vadászgépüknek, a Szu-57-nek gyártását is. A közelmúltban bejelentették, hogy várhatóan négy új Szu-57-est adnak át a légierőnek idén decemberben, így ezeknek a vadászgépek összlétszáma 17 darabra emelkedik.

Vajon a Szu-75 Checkmate valóban egy költségvetést kímélő lopakodó vadászgép lesz? Talán, de először meg kell küzdenie, hogy eljusson a sorozatgyártásig. Oroszország azt állítja, hogy a Szu-75-ös gyártása 2025-ben kezdődik meg. Bár úgy tűnik, még ez a dátum is azon alapul, hogy Oroszország képes lesz-e külföldi befektetőket találni a fejlesztés finanszírozására.

A külföldi tőke bevonásának lehetősége

A Checkmate-et a Rostec agresszíven exporttermékként reklámozza, de Kladov nyilatkozata az első alkalom, hogy egy orosz tisztviselő nyilvánosan tárgyalt egy lehetséges koprodukciós megállapodásról egy külföldi partnerrel. Szeptemberben Jurij Boriszov miniszterelnök-helyettes és a közelmúltban Szergej Csemezov, a Rostec vezérigazgatója is megerősítette, hogy az orosz védelmi minisztérium egy korai Checkmate vadászgép hazai megrendelését tervezi.

A vadászgépet a 2021. november 14-18-i Dubai Airshow-n is bemutatták. Jurij Szljuszár, az orosz United Aircraft Corporation (UAC) vezérigazgatója hétfőn bejelentette, hogy az Oroszország távol-keleti részén található komszomolszki üzemben készül az első néhány működő Checkmate prototípus.

A marketing egy Checkmate vadászgépet is ábrázol, amely két drónnal közös repülést hajt végre: egy megfigyelő drónnal és egy „hűséges kísérő” típusú harci drónnal, amely valójában a Checkmate egy kisebb, pilóta nélküli változata. A pilóta nélküli Szu-75-ös vélhetően jobban érdekli az orosz hadsereget, mint a pilóta által vezetett változat. A Szu-75-ös drónvezérlő platformként tervezett képességeinek hangsúlyozása feltehetően összeegyeztethető a 2020-as években hadrendbe lépő orosz harci drónokkal.

A Szu-75-ös rejtett tulajdonságainak mértéke azonban továbbra sem világos. Bár 5. generációs, azaz lopakodó vadászgépként reklámozzák, de a gyártó nem beszél arról, hogy lopakodó repülőgépről van-e szó.

Dobos Endre

Forrás: The National Interest


[1] Defining the 5th Generation Fighter Jet: Az 5. generációs vadászrepülőgép meghatározása

Friss írások

Elhibázott lépés, hogy az Egyesült Államok nem vesz részt Japán hatodik generációs hadászgép programjában?

A japán médiában megjelent hírek azt sugallják, hogy Tokió az Egyesült Királysággal való együttműködésen gondolkodik, hogy segítsen megépíteni az F-X néven ismert következő generációs...

A Rafale vagy a Szu-35SM a hatékonyabb harci gép?

Mind a francia Rafale, mind az orosz Szu-35SM többcélú harci gép több ország légierejének legütőképesebb gépe, de vajon melyikük a jobb, hatékonyabb harci eszköz? Az...

Az F-35-ös harci gép kifinomult rendszerei új lehetőségeket tárnak fel a hadvezetés számára

A Distributed Aperture System DAS osztott kamerarendszer jelentősége Az F-35-ös AN/AAQ-37 Distributed Aperture System (DAS) passzív érzékelőit eredetileg rakétaközeledés figyelmeztető rendszernek tervezték, ami az F-22-es...

Az amerikai légierő rakétafejlesztései

Egy új projekttel bővült az amerikai légierő következő generációs légiharc rakétaprogramja. Noha nagyon keveset tudunk a Modular Advanced Missile programról, amely először a légierő...

A hatodik generációs vadászgép fejlesztések hozzájárulnak az eurocanard gépek frissítési programjához

Európa két hatodik generációs vadászgép kifejlesztésén dolgozik, ugyanakkor az úgynevezett eurocanard-nak nevezett gépeik hármasának sikerült megállnia a helyét a nemzetközi vadászgépek piacán. Még öt évvel...