Kezdőlap A katonai repülés jelene Miért volt kudarcra ítélt kísérlet az orosz T-4-es bombázó projekt?

Miért volt kudarcra ítélt kísérlet az orosz T-4-es bombázó projekt?

Kategória

1963-ban az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma törölte az XB-70 Valkyrie beszerzését, amely egy magas technológiai színvonalat képviselő bombázó volt, de a ballisztikus rakéták korában talajvesztetté vált. A Szovjetunió, tudott a Valkyrie fejlesztéséről, ezért válaszként két fejlesztési programba kezdett. Az egyik a MiG-25 „Foxbat”, egy nagy sebességű elfogó vadász volt, amelyet arra fejlesztettek, hogy képes legyen elkapni az olyan támadókat, mint a Valkyrie. A másik a Szuhoj T-4 volt, amely óriási hasonlóságot mutatott magával a Valkyrie-el, és hozzá hasonlóan a T-4-es is rendkívül innovatív repülőgép volt, amely ma már a Monyinoban lévő repülőmúzeumban látható.

Az eredet

A T-4-es projekt egy nagy sebességgel, nagy magasságban repülni képes bombázógép iránti igényből fakadt, amely képes lehetett felderítő és stratégiai csapásmérés céljából behatolni az Egyesült Államok légterébe. Az első felkérés 1963-ban történt, amikor elkezdődött a Szovjetunióban a Tu-22 „Blinder” szuperszonikus közepes bombázó beszerzése, amely 13000 méteres csúcsmagasságon, 4800 km hatótávolság mellett, 1.42 Mach maximális sebességre volt képes. A „Blinder” azonban nem volt elégséges, nem igazán elégítette ki a szovjet igényeket. Ezért a Szuhoj és a Tupoljev tervezőiroda is elkezdte feltárni egy olyan gép megépítésének a lehetőségeit, amely maradéktalanul kielégítheti a Szovjetunió igényeit.

Az XB-70 Valkyrie ma már múzeumban

Míg az XB-70-es projektet a T-4-re vonatkozó hivatalos pályázati felhívás előtt törölték, a szovjetek még láttak némi értéket egy ilyen képességű repülőgépben. Ha a programot végig vitték volna, akkor egy kiváló teljesítményű repülőgép született volna. A T-4-et úgy tervezték, hogy elérje a 3 Mach maximális sebességet, közel 24000 m csúcsmagasságon és 6900 km hatótávolság mellett. Ezzel a teljesítménnyel a T-4-es lehagyta volna az akkori idők legfejlettebb amerikai elfogó vadászgépeit.

Mindezek ellenére a T-4-es nem volt az XB-70-es másolata. Míg néhány teljesítmény paramétere hasonló volt, az XB-70-es egy sokkal nagyobb, nehezebb repülőgép volt. A szovjet bombázódoktrína az amerikai légierő által kedvelt gravitációs bombák helyett a nukleáris fejjel rendelkező rakéták alkalmazását helyezte előtérbe. Ez némileg megkönnyítette a T-4-es küldetését, szemben a Valkyrie-el, amely csapásmérő küldetésben súlyos sérüléseket szenvedett volna a szovjet légvédelemtől. A T-4-es, terv szerint három H-45-ös rakétát szállított volna, amelyek mindegyike nagyjából 5…7 Mach repülési sebességgel, nukleáris vagy nagy hatóerejű hagyományos robbanófejjel rendelkezett. A T-4-es a 600 km hatótávolságú, hagyományosan töltetű H-45-ös rakétáival komoly veszélyt jelenthetett volna az amerikai repülőgéphordozó harccsoportokra.

Az XB-70-hez hasonló, de méreteiben kisebb Szuhoj T-4 a monyinói repülőmúzeumban Kép:Andrej Korcsagin

A program folyamata

A T-4-es óriási igényeket támasztott a szovjet repülőiparral szemben. Bár a Szuhoj irodának széleskörű tapasztalata volt a vadászgépek és a támadó repülőgépek építése terén, viszont nem volt tapasztalata bombázók építésében. A T-4-es komoly innovációt igényelt az anyagok, a hajtóművek, az avionika és konfigurációs tesztelési technológiák terén. Az Egyesült Államok az 1950-es és 1960-as években elsajátította a Valkyrie megépítéséhez szükséges technológiákat, ezzel együtt nem volt képes gazdaságilag életképes repülőgépet gyártani. Kevésbé kifinomult ipari bázisról kiindulva a szovjet szakemberek feladata még nehezebb volt. Szuhoj mégis arról számolt be, hogy a T-4-es fejlesztése során közel hatszáz szabadalmaztatott találmányt vezetett be és alkalmazott.

A Szuhojnak sikerült elkészítenie a repülőgépet. A T-4-es 1972-ben hajtotta végre az első repülését. A tesztelés során a repülőgép elérte az 1,2 Mach sebességet 11000 m feletti magasságban. Bár első pillantásra sok szempontból hasonlított a Valkyrie-hez, le- és felszálló üzemmódban lelógó orra nyilvánvalóan jobb kilátást biztosított a pilótáknak a gép elé. Felszállás után a futómű behúzásával az orr is felfelé mozgott, ekkor azonban megszűnt a kilátás előre, a repülés további szakaszában a pilótáknak csak műszeres repülésre volt lehetőségük. Három repülőgépet építettek a tesztidőszak alatt, amely 1974-ig tartott.

A T-4-et 1968-70-ben platformként használta a Szuhoj Iroda egy korszerűsített T-4M rakétahordozó tervének kidolgozására változó nyilazású szárnnyal, majd 1970-72-ben a T-4MS-t, a Mjasisev és Tupoljev tervezőirodákkal való versenykiírásnak megfelelően.

Ekkorra azonban a Szovjetunió nagyjából ugyanazokra a következtetésekre jutott a nagy sebességű, nagy magasságú bombázókkal kapcsolatban, mint az Egyesült Államok. A technológia fejlődése, nevezetesen a föld-levegő rakéták pontossága és megnövekedett romboló hatása nagy magasságokban, valamint a nagysebességű elfogó vadászgépek megjelenése a nagy hatótávolságú rakétáikkal lehetetlenné tették az olyan repülőgépek létét, mint az XB-70-es és a T-4-es. A sebesség és a magasság továbbra is hasznos volt, de költség-haszon szempontból nem nyújtott elegendő előnyt a megvalósításukhoz szükséges hatalmas beruházások ellensúlyozására. 1974-ben a projekt befejeződött. Az XB-70-hez hasonlóan a szovjetek is két repülőgépet készítettek, mielőtt leállították a programot. Csakúgy, mint az XB-70 esetében, az egyik ilyen repülőgép múzeumi példányként maradt fenn a Moszkva melletti monyinói repülőmúzeumban.

Tanulságok

A T-4-es fejlesztése során megszerzett tapasztalatok és levont tanulságok számos további projektet alapoztak meg. A Szuhoj iroda javasolt pár T-4-es változatot, köztük egyet változó geometriájú szárnnyal, de a szovjet kormány érdeklődése elmaradt. A Tu-22M „Backfire” megoldotta a „Blinder” számos problémáját, és kitöltötte azt az űrt, amit a T-4-nek kellett volna. Később a T-4-es fejlesztése során szerzett tapasztalat segített megvalósítani a Tu-160-as bombázót, egy lényegesen nagyobb szuperszonikus repülőgépet. A Tu-160-as túlélte a hidegháborút, bár a beszerzési tervek drasztikusan visszaestek. Ma Oroszország új küldetések céljából felújítja a fennmaradó Tu-160-asait, de ezzel együtt vizsgálja a lopakodó bombázó megvalósításának a lehetőségét is.

Tu-160 Kép:airportal.hu

Szerző: Dobos Endre

Forrás: The National Interest

Friss írások

Legion infravörös felderítő és követő optikai rendszer saját adatkapcsolattal

Az amerikai légierő és a Lockheed Martin a közelmúltbeli alaszkai Northern Edge hadgyakorlat alkalmával kipróbálta az infravörös kereső és követő (IRST) és...

Ismerje meg Dél-Korea új KF-21 Boramae/Hawk saját fejlesztésű vadászgépét

Dél-Korea elkészítette saját következő generációs vadászgépének prototípusát, amelyet korábban KF-X-nek neveztek, majd hivatalosan KF-21 Boramae néven vált ismertté, ami koreai nyelven sólymot...

Az F-15EX új, nagy méretű és hatótávolságú levegő-levegő rakétát tesztelt

Az Egyesült Államok légiereje célzott arra, hogy egy új, nagyon nagy hatótávolságú levegő-levegő rakéta fejlesztésén dolgozik, amelynek hordozójaként az F-15EX Eagle II-t...

A modernizált erőteljes orosz Mi-28NM helikopter

A Mi-28-as, a vaskosabb hidegháborús Mi-24 Hind utódja és az amarikai Apache orosz megfelelője, az 1980-as évek elején készült, de most huszonegyedik...

Hogy biztosítja az amerikai légierő a harci gépeinek egymás közti kommunikációját?

A jövőbeni harctevékenységre az erős hálózatközpontú berendezkedés lesz jellemző. Az azonos oldalon harcoló vízfelszíni, szárazföldi és légi tevékenységet folytató egységek információt adnak...