Kezdőlap A katonai repülés jelene Kína nagy reménysége a J-10-es vadászgép

Kína nagy reménysége a J-10-es vadászgép

Kategória

Úgy tűnik, hogy J-10-es kínai vadászgépet az izraeli Lavi inspirálta, de legalábbis olyan, mintha ugyanaz a tervező készítette volna a kínai gép terveit is. A kínai vadászgép azonban lényegesen hosszabb, nehezebb, és a szárnya eltér az eredetiétől összehasonlítva a Lavival. Kínának nem volt lehetősége, hogy hozzájusson a kompakt PW1120-as hajtóműhöz és a kis tömegű kompozit alkatrészgyártási technológiához. Ezért Songnak, a kínai gép tervezőjének két méterrel kellett meghosszabbítania a J-10-es törzsét, hogy az orosz gyártású AL-31F kétáramú hajtómű beépíthető legyen a gépbe.

A J-10-es vadászgép, melyekből ma már 350 áll szolgálatban Kína egyik erőfeszítésének az eredménye, hogy modernizálja elavult egyhajtóműves J-7-es és J-8-as vadászgépállományát. Ez az agilis vadászgép, amely külső megjelenését tekintve hasonlít az F-16-os Fighting Falconhoz, az első hazai tervezésű gépe volt Kínának, mely színvonalát tekintve viszonylag közel áll a nyugati és az orosz negyedik generációs vadászgépekhez.

Azonban bizonyíték van arra, hogy az 1980-as években Izrael tette lehetővé azt az eredményt, amit Kína a J-10-es fejlesztése terén elért.

Az izraeli eredet

Izrael először 1967-ben kényszerült rá, hogy saját gyártású sugárhajtású vadászgépet készítsen, miután Franciaország embargó alá vonta az Izrael által vásárolni kívánt Dassault Mirage V-ös vadászgépet. Ezt követően izraeli ügynökök megszerezték Svájcban a Mirage V-ös teljes rajzdokumentációját, így az Izrael Aerospace Industries (IAI) két hazai klónt állíthatott elő: a Nesher és annak javított változatát a Kfir vadászgépet. Mindkét típus az IAF állományában állt szolgálatba és mellette széles körben exportálták is a gépeket.

A Kfir vadászgépet Izrael a Mirage V-ös tervrajzaira támaszkodva fejlesztette Kép: Defense Update

Izrael 1969 és1979 között nagyteljesítményű kéthajtóműves F-4 Phantom és F-15 Eagle vadászgépeket kapott az Egyesült Államoktól. Azonban Izrael egy olcsóbb, egyhajtóműves taktikai vadászgépre vágyott, hogy az egyre idősödő és nehezen karbantartható A-4 Skyhawk és Nesher sugárhajtású gépeit leválthassa velük. Felvetődött a kérdés: Akkor miért ne építsék meg hazai forrásból a Nesher utódját is?

Az 1980-as évekre elkészült a Lavi (Oroszlánkölyök), delta szárny és kacsaelrendezésű vízszintes vezérsík kombinációval, mely jobb emelkedő és manőverezőképességet biztosított az új gépnek. A vadászgépet aerodinamikailag instabilra tervezték, ezért kiváló manőverezőképességgel rendelkezett, de a fejlett robotpilóta, és a négyszeres redundáns repülésvezérlő rendszer biztosította a gép megfelelő stabilitását és kormányozhatóságát is a repülés minden pillanatában.

A kompozit anyagok széleskörű felhasználása lehetővé tette, hogy a Lavi tömege ne legyen több mint 7,25 tonna. A Pratt & Whitney 1120-as gázturbinás hajtómű jelentős tólóerőt állított elő, ami lehetővé tette a kis Lavi számára, hogy 7300 kg hasznos terhet szállíthasson nagy sebességgel távoli célpontokra.

Valójában, a vízszintes vezérsíkok és a szívócsatorna kivételével, a Lavi kinézete és képessége nagyon hasonlított a Lockheed Martin által gyártott F-16-ra, amelyek 1980-ban álltak szolgálatba az izraeli légierő kötelékében.

Az izraeli és az amerikai kritikusok rámutattak arra, hogy Izrael 2 milliárd dollárt invesztál egy repülőgép kifejlesztésébe, melyhez hasonlót már az Egyesült Államoktól megvásárolt. Jobbára a földi célok ellen kifejlesztett Lavi maximális sebessége csak 1,6-1,8 Mach volt, bár hatótávolsága 50% -kal nagyobb volt, mint az F-16-é. Erőteljes beépített zavarórendszerrel rendelkezett, ami megvédte az ellenséges rakétáktól. A Lavi izraeli vállalatok által gyártott avionikai berendezésekkel rendelkezett, ami inkább hasonlított a későbbi F-16C modellhez képességeiben, mint a korai és kezdetleges F-16A-hoz.

Az 1980-as években azonban a vadászgép fejlesztési költségei exponenciálisan növekedtek, mivel rendszereik egyre kifinomultabbá váltak. A Neshertől és a Kfir-től eltérően a Lavi-t nem egy meglévő repülőgép terveiről klónozták. Az IAI remélte, hogy a fejlesztés költségei megtérülhetnek, ha sikerül a Lavit exportálniuk, különös tekintettel olyan államokba, amelyeket embargóval sújtanak, mint az Apartheid-korszakbeli Dél-Afrika, vagy Chile és Argentína.

Azonban a Lavi alkatrészeinek 40 százalékát biztosító Egyesült Államok, nem akart támogatni egy versenytársat az F-16-os ellenében. Washington jelezte, hogy csak abban az esetben támogatja Izrael vadászgép fejlesztési programját, ha Izrael tartózkodik a Lavi exportálásától.

1987-ig Izrael két darab kétüléses Lavi prototípust épített, amelyek repülési teljesítménye a teljesített nyolcvankét tesztrepülés alkalmával kitűnő volt. További három gép építése folyamatban volt.

Mindazonáltal a rendkívüli pénzügyi kötelezettségvállalások, amelyeket a Lavi építése maga után vont, politikailag rendkívül megosztóak voltak. Augusztus 30-án, 11/12 fő szavazattal, az izraeli kabinet megszüntette a Lavi gyártását, helyette további kilencven F-16-ost vásároltak az Egyesült Államoktól.

Izraelből Kínába

Így megszűnt Izrael saját vadászgépgyártása, de nem szűnt meg a korszerű fegyverek, és vadászgép alkatrészek, részegységek gyártása export célra, melyet kitűnően támogattak a Lavi számára kifejlesztett technológiák.

Figyelemre méltó export volt a Python-3-as infrafejes légiharc rakéta, amely az akkor még ritka képességgel büszkélkedett, hogy bármilyen irányból indítható volt légi célra a sisakra szerelt optikai célzókészülék segítségével. Ennek a technológiának a licencjogát megvásárolva, Kína a Xi’an Aircraft Corporation vállalatnál indította el a honosított rakéta gyártását, amely 1989-ben PL-8-as rakétaként jelent meg és állt szolgálatba.

Az előzőhöz hasonlóan kerültek kínai gyártókhoz az izraeli ELTA vállalat által fejlesztett EL/M-2032-es doppler-radar, valamint a Tamam inerciális navigációs rendszer, melyek akkor kifejezetten érzékeny technológiák voltak.

Tény az is, hogy az 1980-as években az Egyesült Államok és Nyugat-Európa is adott át katonai technológiákat Kínának, bízva abban, hogy az majd ellensúlyt képez a Szovjetunióval szemben. Abban az időben az Egyesült Államok vállalatai még a J-7-es és a J-8-as kínai harci gépek közös fejlesztésében is részt vettek. A kínai-nyugati védelmi együttműködés azonban hirtelen véget ért 1989. június 4-én a Tiananmen téri mészárlás után.

Az 1990-es évek közepén azonban az Egyesült Államok napilapjai arról számoltak be, hogy a hírszerző ügynökségek aggódtak a Kínába irányuló izraeli technológiai transzferek átadása miatt, ideértve az Egyesült Államok által Izraelnek adott egyes összetevőket is.

Amerikai lapok nehezményezték, hogy Izrael átadta a negyedik generációs Lavi vadászgép fejlesztési technológiáját a kínaiaknak. A Chengdu Aircraft Corporation 1988-ban kezdte meg a J-10-es harci gép fejlesztési munkáit Song Wecong mérnök irányításával, aki a fényképen jobbról a negyedik.

Izraeli és kínai mérnökök az izraeli fejlesztésű Lavi előtt Kép: The National Interest

Mind Song, mind az IAI tisztviselői határozottan tagadják a J-10-es fejlesztésében való együttműködést. 2008-ban azonban Jane’s Defence Weekly arról számolt be, hogy több orosz mérnök szerint a Chengdu jelentős haszonra tett szert Izrael Lavi programjából. Ez magában foglalja a részletes tervezési és teljesítménymodellezési módszerek megismerését, valamint a szélcsatorna tesztelés és fejlett aerodinamikai tervezés bemeneti adatainak meghatározását. A Chengdu legmagasabb tisztviselői elmondták, hogy szert tettek a Lavi egyik prototípusára is.

Elméletileg az orosz forrás téves információt is terjeszthetett. Oroszország repülőipara határozottan „szeretet-gyűlölet” viszonyban van Kínával. Azonban, ha Izrael átadta a Lavi gyártási technológiáját Kínának, akkor bizony mindkét félnek erős indoka van arra, hogy tagadja azt.

A kínai J-10-es és az izraeli Lavi hasonlósága szembetűnő Kép:chinatopix

KLJ-7A doppler radar a J-10-es fő fedélzeti érzékelője

A J-10-es egyik kiemelkedően fontos részegysége a fedélzeti radar, ami ugyancsak saját fejlesztés eredményeként született.

A KLJ-7A többmódú X-sávban működő, jó zavarvédelemmel rendelkező, aktív elektronikus szkennelésű (AESA) radar, amelyet a Nanjing Kutatóintézet (NRIET) fejlesztett ki Kínában.

A KLJ-7A radar Kép: Medium Defence & Security Analysis

A KLJ-7A makettjét a 2016-os Zhuhai légiparádén mutatta be a Nanjing Elektronikai Technológiai Kutatóintézet, amely a J-10-es, J-11B, J-15-ös és a lopakodó J -20-as vadászgépek radarjának is fejlesztője és gyártója volt.

Az orosz radargyártó, Fazotron és NIIP a múltban szorosan együttműködött a kínai radarfejlesztő intézetekkel, technikai segítséget nyújtott, valamint Kína rendelkezésére bocsátotta az orosz gyártású radarkészülékek működési modelljeit, amelyeket referenciaként használtak fel a kínai cégek saját termékük fejlesztésében.

A KLJ-7A AESA radarok kulcsfontosságú védelmet nyújtanak az elektronikus hadviselés és az ellenséges zavarás során. Az AESA radarok sok adó-vevő, sugárzó elemet használnak, azaz modulokat, amelyek mindegyike más-más frekvencián működik. Ezzel együtt ezek a sugárzó elemek lehetővé teszik, hogy egyetlen AESA-radaregység különböző frekvenciákon egyidejűleg sugározza ki jeleit.

A KLJ-7A radar másfajta antennát és adót használ, mint az előd típus, de megőrzi az utóbbi vezérlőrendszerét és kijelzőrendszerét frissített processzorral. A radar rendszereit tekintve hasonló az amerikai Raytheon AN/APG-63(V2)-es AESA radarral. A KLJ-7A radar sokoldalú, egyszerűsíti a kiszolgálást és csökkenti az üzemeltetési költségeket.

Wang Hongzhe, a kutatóintézet igazgatóhelyettese azt állítja, hogy a KLJ-7A 170 km-es távolságból deríti fel a 3m²-es, vagy 200 km-es távolságból az 5m²-es radarkeresztmetszettel rendelkező légi célokat. Egyidejűleg 15 célpontot képes követni és egyszerre négy célra képes rakétát rávezetni. Az antenna 1000 sugárzó elemet tartalmaz, de az nem ismert, hogy a sugárzó elemeket gallium-arzenidből (GaA), vagy gallium-nitridből (GaN) készítették-e.

A KLJ-7A 55% -kal nagyobb felderítési távolsággal rendelkezik, mint a korábban használt mechanikus működésű radarok. A KLJ-7A radarnak 11 üzemmódja van, beleértve a SAR képalkotást, a levegő-levegő, a levegő-föld és az levegő-vízfelszín üzemmódot.

A radarkészülék három fő modullal rendelkezik, melyek az antenna mögött foglalnak helyet: ezek a tápegység, a számítógép és a hűtőberendezés. A jelentős mennyiségű generált hő miatt az antenna és a számítógépmodul folyadékhűtésű. A hűtőrendszereik jobban teljesítenek, mint az orosz gyártmányú Zsuk-AE radar hasonló rendszerei.


A KLJ-7A radar antennája és elektronikai berendezései Kép: Medium Defence & Security Analysis

Szupermanőverező képesség

2018-ban debütált a J-10-es vadászgép tolóerővektor elfordítású kormányrendszerrel épített J-10B változata. A J-10B egy szűk körű klub tagja lett, melyet a Szu-30, Szu-35, Szu-57 és az F-22-es vadászgépek alkotnak.

Egy hagyományos vadászgépben a hajtómű hossztengelye általában megegyezik a repülőgép hossztengelyével, és a fúvócsövön kiáramló gázok előre tolják a gépet.

A tolóerővektor elfordítású kormányrendszer jelenleg két szerkezeti kialakítással épült: gázáramba benyúló áramlásterelő lapátokkal, illetve a gázsebesség fokozó redőnyének adott irányba történő fordításával. A tolóerővektor elfordítórendszer és a botkormány összeköttetésben van a fly-by-wire vezérlőrendszeren keresztül. Amikor a pilóta a botkormánnyal irányítja a repülőgépet, akkor a vezérlőjelek a tolóerővektor elfordító rendszerhez is eljutnak. A lapátok, vagy a gázsebesség fokozó redőnyei a vezérlőjelnek megfelelően megváltoztatják a kiáramló gázok irányát, éles manőverre kényszerítve a gépet.

A J-10-es vadászgép gázsebesség fokozó redőnyei

A fejlesztési program érdekessége, hogy a gép erőforrása, Kína saját gyártású WS-10B3 turbofan hajtóműve, ami azt jelenti, hogy a kínai mérnökök sikeresen lemásolták az orosz Szu-35-ös AL-41F1S hajtóművét. Szakértők szerint ez a hajtóműfejlesztés nem áll meg a J-10-nél, hanem a J-20-as lopakodó hajtóművének egy fejlesztési stádiumaként tekinthetünk rá. Azonban ez a siker nem csak a J-20-as szempontjából fontos, sokkal inkább arról szól, hogy Kína rövidesen beléphet egy nagyon szűkkörű klubba, a hajtóműgyártók klubjába, melynek csak az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország és Oroszország a tagja.

Írta: Dobos Endre

Forrás: The National Interest, Business Insider, Popular Mechanics, Medium Defence & Security Analysis

Friss írások

Legion infravörös felderítő és követő optikai rendszer saját adatkapcsolattal

Az amerikai légierő és a Lockheed Martin a közelmúltbeli alaszkai Northern Edge hadgyakorlat alkalmával kipróbálta az infravörös kereső és követő (IRST) és...

Ismerje meg Dél-Korea új KF-21 Boramae/Hawk saját fejlesztésű vadászgépét

Dél-Korea elkészítette saját következő generációs vadászgépének prototípusát, amelyet korábban KF-X-nek neveztek, majd hivatalosan KF-21 Boramae néven vált ismertté, ami koreai nyelven sólymot...

Az F-15EX új, nagy méretű és hatótávolságú levegő-levegő rakétát tesztelt

Az Egyesült Államok légiereje célzott arra, hogy egy új, nagyon nagy hatótávolságú levegő-levegő rakéta fejlesztésén dolgozik, amelynek hordozójaként az F-15EX Eagle II-t...

A modernizált erőteljes orosz Mi-28NM helikopter

A Mi-28-as, a vaskosabb hidegháborús Mi-24 Hind utódja és az amarikai Apache orosz megfelelője, az 1980-as évek elején készült, de most huszonegyedik...

Hogy biztosítja az amerikai légierő a harci gépeinek egymás közti kommunikációját?

A jövőbeni harctevékenységre az erős hálózatközpontú berendezkedés lesz jellemző. Az azonos oldalon harcoló vízfelszíni, szárazföldi és légi tevékenységet folytató egységek információt adnak...