Kezdőlap A katonai repülés jelene Kanada az F-35-ös vadászgépet választotta a CF-18 Hornetjei váltótípusának

Kanada az F-35-ös vadászgépet választotta a CF-18 Hornetjei váltótípusának

Kategória

Egy ország új vadászgép beszerzési folyamata fájdalmasan elhúzódó lehet, de a Kanada által választott vadászgép beszerzési folyamat nem tartozik a legjobbak közé. Végül azonban úgy tűnik, hogy látni a folyamat végét, Ottawa úgy döntött, hogy véglegesíti a terveket, amelyek szerint 88 darab F-35A Lightning II lopakodó repülőgépet vásárolna az Egyesült Államok kormányától és a gyártó Lockheed Martintól.

A kanadai kormány mai közleményében megerősítette, hogy az F-35-öst tekinti a legjobb ajánlattevőnek, amely így a rivális, a Saab Gripen E-vel szemben lett a tender nyertese. A harmadik versenyző, az F/A-18E/F Super Hornet Block III-as tavaly decemberben kiesett a Future Fighter Capability Projectből. Két másik európai versenyző, az Eurofighter Typhoon és a Dassault Rafale, már elhagyták a versenyt azelőtt, hogy az elkezdődött volna, és panasszal éltek, hogy a folyamat tisztességtelenül kedvezett az amerikai vállalatoknak.

Ottawa azt mondta, hogy „a javaslatok szigorú értékelése után” választotta a Joint Strike Fighter-t. A döntéssel Kanada a beszerzési folyamat véglegesítési szakaszába lép.

A kormány által a Kanadai Királyi Légierőnek (RCAF) az utóbbi 30 év legjelentősebb befektetéseként hirdetett projektje keretében beszerzendő 88 lopakodó repülőgépe fogja felváltani jelenlegi CF-18 Hornet flottát várhatóan 2025-től.

CF-18 Hornet Kép: Mark Munzel

Az RCAF jelenleg körülbelül 75 darab CF-18A/B vadászgéppel rendelkezik, és 18 egykori Ausztrál Királyi Légierő állományából átvett (RAAF) F/A-18A/B Hornet bővíti ezt az kiöregedett flottát.

A CF-18 Hornetek kiöregedtek, ezért időszerűvé vált a cseréjük, a választás pedig a többcélú F-35-re esett. A kanadai kormány kiemeli, hogy az új típus a képességek terén előrelépést fog hozni az Északi-sarkvidék szuverenitásának biztosítása, Észak-Amerika védelme és Kanada különféle NATO és NORAD feladatainak végrehajtása terén.

A kormány által „nyílt, tisztességes és versenyképes folyamatnak” nevezett kiválasztási procedúrában az értékelő csapat többek között a relatív képességeket, a költségeket, valamint a gazdasági előnyöket és hatásokat vizsgálta.

„Mivel ezeknek a vadászgépeknek az elkövetkező évtizedekben hatékonyan kell szolgálniuk a kanadai légierőben, Kanada a NATO és a NORAD szövetségesei számára ismert forgatókönyvek alapján értékelte a repülőgépeket, amelyeket tovább alakítottak az RCAF igényeinek kielégítésére, figyelembe véve Kanada földrajzi elhelyezkedését. ” – olvasható a kormány közleményében.

Az a tény, hogy az F-35-öst láthatóan alkalmasabbnak ítélték zord időjárási körülmények közötti szolgálatra, mint a Gripent, valószínűleg csapást jelent a Saab számára, amely régóta hangsúlyozta, hogy a repülőgépe alkalmas távoli északi területeken végrehajtott műveletekre. Azonban az a tény, hogy Norvégia és Finnország is az F-35-öst választotta, arra utal, az üzemeltetők úgy vélik, ez a repülőgép is üzemeltethető zord körülmények között, másrészt viszont a Saab 4.5 generációs vadászgép, míg az F-35-ös egy 5. generációs vadászgép.

Mindeközben a kormány azon munkálkodott, hogy két fő hadműveleti bázist alkalmassá tegyen a következő generációs RCAF vadászrepülőgépek számára. A terv szerint 4 Wing Cold Lake Albertában és 3 Wing Bagotville Quebecben lesz elhelyezve. Az elmúlt két évben a Cold Lake nagyjából 7,3 millió dollárt kapott egy új vadászrepülőgép-létesítmény tervezésére, míg Bagotville-ben nagyjából 9,6 millió dollárt invesztáltak hasonló rekonstrukciós munkákba.

Meglepő azonban az, hogy mennyi időbe telt, amíg a végső döntés megszületett az F-35-ös kiválasztásáig és közben milyen fordulatok történtek, amelyek végül idáig vezettek.

A kanadai vadászgép verseny jelenlegi változata, a Future Fighter Capability Project 2017-ben indult, bár Kanada már jóval korábban ipari partnerként kezdett invesztálni az F-35-ös programba. Valójában 1997 és 2021 között a kanadai befektetések a Joint Strike Fighterben 613 millió dollárt tettek ki.

A Joint Strike Fighter program ilyen tétjével mindig is elvárható volt, hogy az F-35-ös legyen az éllovas bármely formális versenyen Kanadában. Még 2010-ben a kanadai Konzervatív Párt kormánya bejelentette, hogy 65 darab F-35A-t vásárol. Ez a döntés eddig következetes volt.

A dolgok azonban megváltoztak, amikor a kanadai Liberális Párt 2015-ben megnyerte a választásokat, és Justin Trudeau hivatalba lépő miniszterelnök megfogadta, hogy felmondja a megállapodást, és újra versenyezteti a ptojektet. „A konzervatívok ragaszkodtak egy repülőgéphez – az F-35-höz -, amely nem működik, és messze van attól, hogy működőképes legyen.”- mondta Trudeau akkor az újságíróknak.

Egy ideig úgy tűnt, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy okokat találjon az F-35-ös beszerzésének elutasításához.

Alternatív tervként, kisszámú Super Hornetet kívántak vásárolni „ideiglenes” megoldásként, ami a Boeing és a kanadai kormány közötti érintőleges kereskedelmi vita következtében kisiklott. Ennek az erőfeszítésnek a kudarca miatt vette meg Kanada az Ausztrál Királyi Légierő fent említett, F/A-18A/B Hornetjeit, ami szintén nem volt ellentmondásmentes.

Kétségtelen, hogy meglehetősen kanyargós út vezetett oda, ahol most tartunk. Az út most már világos Ottawa számára, megkezdődik az egyeztetés az amerikai kormánnyal és a Lockheed Martinnal, ami a korábban bejelentett tervek szerint még az idei év vége előtt szerződéskötéshez vezethet. A kanadai kormány közölte, hogy várhatóan 12-15 milliárd dollárt költ a Future Fighter Capability Project teljes egészére.

Ez egy újabb győzelem az F-35-ös számára, mivel a projekt egyre erősödik, mint exporttermék. A közelmúltban Németországnak az F-35A beszerzésére vonatkozó döntésével a Lightning II megnyerte az összes beszerzési eljárást, amelyben részt vett. Mindez hozzájárul a nagyobb felhasználói bázishoz, és ez interoperabilitási előnyöket biztosít a NATO-üzemeltetők egyre növekvő köre számára.

A NATO-n kívül is nőtt az F-35-ös gép európai rendelésállománya, Svájc és Finnország a tavalyi évben hozott döntést a típus beszerzéséről.

Jelentős lendülettel a háta mögött jó esély van arra, hogy az F-35-ös épít a legújabb kanadai sikerre, és a lopakodó vadászrepülőgépek RCAF-fel való felállításához szükséges bonyolult út végül feledésbe merülhet. Valójában a kivárásra épített játék, ugyan inkább véletlenül, mint tervszerűen, de végül meghozta a gyümölcsét.

A Kanada által beszerzendő F-35-ös várhatóan sokkal érettebb lesz, mint a jelenlegi változat amely valószínűleg a legújabb Block 4-es szabvány szerint épül, alacsonyabb egységnyi gyártási költséggel.

A Block 4-es változatot várja az amerikai légierő is, bízva a módosított hajtómű tartósságában, mivel a jelenlegi változatok sűrűbb hajtómű felülvizsgálatot igényelnek túlterhelve a javító bázisokat, növelve a típus fenntartási költségeit és a szolgálatból kieső időt. A Lockheed Martin ígérete szerint a gyár 2023-ra 10,7%-al, 30.000 dollárra csökkenti az F-35-ös repült óráira eső költségét.

Szerző: Dobos Endre

Forrás: THE WAR ZONE

Friss írások

Elhibázott lépés, hogy az Egyesült Államok nem vesz részt Japán hatodik generációs hadászgép programjában?

A japán médiában megjelent hírek azt sugallják, hogy Tokió az Egyesült Királysággal való együttműködésen gondolkodik, hogy segítsen megépíteni az F-X néven ismert következő generációs...

A Rafale vagy a Szu-35SM a hatékonyabb harci gép?

Mind a francia Rafale, mind az orosz Szu-35SM többcélú harci gép több ország légierejének legütőképesebb gépe, de vajon melyikük a jobb, hatékonyabb harci eszköz? Az...

Az F-35-ös harci gép kifinomult rendszerei új lehetőségeket tárnak fel a hadvezetés számára

A Distributed Aperture System DAS osztott kamerarendszer jelentősége Az F-35-ös AN/AAQ-37 Distributed Aperture System (DAS) passzív érzékelőit eredetileg rakétaközeledés figyelmeztető rendszernek tervezték, ami az F-22-es...

Az amerikai légierő rakétafejlesztései

Egy új projekttel bővült az amerikai légierő következő generációs légiharc rakétaprogramja. Noha nagyon keveset tudunk a Modular Advanced Missile programról, amely először a légierő...

A hatodik generációs vadászgép fejlesztések hozzájárulnak az eurocanard gépek frissítési programjához

Európa két hatodik generációs vadászgép kifejlesztésén dolgozik, ugyanakkor az úgynevezett eurocanard-nak nevezett gépeik hármasának sikerült megállnia a helyét a nemzetközi vadászgépek piacán. Még öt évvel...