A tervadatok
Az RLM a ’30-as évek második felében a haderőfejlesztési terveinek megfelelően lefektette egy kétmotoros harcászati-támogató repülőgéppel szemben támasztott technikai követelményeit. A követelményrendszer kiemelt pontja volt a személyzet és a motor lövedékektől és repeszektől való védelme. A versenytárgyalásra a Focke-Wulf Flugzeugbau G.m.b.H., az Fw 189-es, valamint a Henschel Flugzeugwerke A.G. a Hs-129-es prototípussal jelentkezett, melyek tesztrepülése után, a minisztérium választása a Henschel Hs-129-esre esett. A gép tervezési feladatait a Henschel gyár főkonstruktőre, Friedrich Nikolaus irányította. Az alapkoncepció szerint a pilótafülkét és a motorokat páncélzat vette körül, a fülketető homloküvegének vastagsága pedig 75 mm volt. Az utolsó követelmény azonban, hogy a repülőgép számára legyen elegendő a kis repülési sebesség, eredendően kudarcra ítélte a projektet.
Tervezés és a prototípusok
A tervezők elképzelése szerint a Hs-129-es teljes orr része páncélozott volt a pilótafülke végéig. Ez a megoldás valóban hatékony védelmet nyújtott a kabinban ülő pilóta számára egészen a szervesüveg kabintetőig, ugyanis az oldalsó üvegfelületek nem adtak védelmet a lövedékek ellen. A lövésállóság javítása érdekében a törzs oldalfalait szögben megdöntötték, így a föld felől érkező lövedékek lepattantak a törzsről anélkül, hogy a szervesüveg felületet érték volna. Az elgondolás eredményeként a háromszög keresztmetszet miatt a törzs felfelé szűkült, ami jelentősen csökkentette a kabin amúgy is szűk méreteit. A pilótának vállmagasságban alig volt mozgástere. A kabin olyan szűk lett, hogy a műszerfal gyakorlatilag nem volt látható, és a célzókészüléket a kabintető homloküvege elé kívülre kellett helyezni. A botkormányt olyan rövidre készítették, hogy komoly fizikai erőkifejtést igényelt a pilótáktól a gép vezetése.
A Hs-129V-1-es, V-2-es és V-3-as kísérleti gépek 1939 elején végrehajtott tesztrepülése után a tesztpilóták a gép repülési tulajdonságairól a következő megállapításokat tették:
- A gép alulmotorizált volt, az Argus-410 motorok teljesítménye messze elmaradt a szükségestől.
- A kormányszervek a repülési sebesség növekedésével csaknem használhatatlanokká váltak. Az egyik gép rövid zuhanás után a földbe csapódott, mert a megnövekedett kormányerők miatt a pilóta fizikai ereje nem volt elég, hogy kivegye zuhanásból a gépet.
A Henschelt összehasonlítva a Focke-Wulf Fw-189-es teljesítményadataival, az utóbbi sem bizonyult jobbnak, így a Hs-129-es alacsonyabb ára miatt a minisztérium a projekt folytatása mellett döntött. A projekt tehát folytatódott és Hs-129A-0 jelöléssel a 0-széria gépei csapatpróbára kerültek.
A szerkezeti kialakítás
A repülőgép hagyományos alsószárnyas felépítésű, kétmotoros, együléses félhéjszerkezetű volt. A szárny kétfőtartós szerkezettel, trapéz alaprajzzal készült, a borítás anyaga dúralumínium volt. A fékszárnyak és a csűrők hidraulikus működtetésűek voltak, a csűrőket kiegyensúlyozással látták el, és trimmelhetők voltak. A törzs három szekcióból állt: az orr-részből, a törzs középrészből és a farokrészből. Az orr-rész egy 454 kg-os páncélozott ház volt, melyet 6 mm-es páncéllemezből elektromos hegesztéssel és szegecseléssel erősítettek össze. A pilótaülés háttámlája 12 mm-es lemezből készült. A törzs középső részében – és azon kívül – foglalt helyet a fegyverzet, illetve azon belül az üzemanyagtartály. A törzs mellső és középső része a törzs kontúrja mentén csavarokkal volt összeerősítve. A törzs farokrész a függőleges és vízszintes vezérsíkokkal kétfőtartós konstrukciójú volt, alumíniumvázzal és faborítással. A futóművek behúzhatóak voltak, a rugózásról gáz-hidraulikus futóműszár gondoskodott. A futóművek működtetése hidraulikusan történt.
Az Argus motorok teljesítménye még fegyverzet nélkül sem biztosította a repülőgép számára a kívánt sebesség elérését. A repülőgép nehézkesen reagált a kormánymozdulatokra, végtelen lassan gyorsult és gyengén manőverezett. Az 1940-ben kezdődő repülési próbák eredményeit látva, a Luftwaffe lemondott az Argus motorok alkalmazásáról, és alternatív megoldásként a nagy mennyiségben zsákmányolt francia Gnome-Rhone 14 M típusú motorok beépítése mellett döntött. Figyelembe véve, hogy az új motor csaknem kétszer nehezebb volt az Argus-nál és sokkal szélesebbek, a beépítéshez elkerülhetetlenül át kellett tervezni a félszárnyakat. Ez önmagában nem okozott nehézséget a konstruktőröknek, viszont a repülőgép törzsében bizonyos berendezések elhelyezését meg kellett változtatni, hogy a repülőgép súlypontját optimális pozícióban tudják tartani.
A Hs-129B-1-es repülőgép
Az új motorral szerelt Hs-129B kabintetejét megváltoztatták, így tovább javult a kilátás a pilóták számára, továbbá javítottak a kormányvezérlésen is, és elektromos trimmeléssel csökkentették a kormányerőt a botkormányon. Az első 10 darab Hs-129B-0 1941 decemberében készült el a schönefeldi szerelőüzemben, majd 1942 első negyedévében havonta további három-három követte. A módosított nullszéria darabjait gyorsan követte az első három szériagép. A Hs-129B-1-es a karburátor levegő szívócsonkjának és a rádióberendezésnek az elhelyezésében különbözött a B-0-ás jelű típustól. A gyártás üteme gyorsan nőtt és áprilisban 31 gépet adtak át a gyártók a Luftwaffénak.
A meglévő Hs-129B-1–esből azonnal megalakították az 1. támogató ezredet, és 1942 május 10-én a keleti frontra irányították, hogy részt vegyen a harcokban. De még mielőtt a gépek megérkeztek volna, fény derült a Gnome-Rhone motorok alacsony megbízhatóságára, így a gépek megérkezése után az egység harckészsége szinte a nullára csökkent, ami a motorok rendkívüli por és szennyeződés érzékenységének volt betudható. A műszaki személyzet megfeszített munkájára volt szükség, hogy az egység bevethető maradjon. A következő támogató század csak mintegy öt hónap múlva kapta meg Hs-129B-1 gépeit.
A következő Hs-129-es századot 1942 szeptemberében alapították, melynek sorsa szerencsétlenül alakult. A századot november 10-én az észak afrikai hadszíntérre irányították, de már az út során elvesztettek négy gépet és a maradék nyolcból csupán négy maradt bevethető állapotban. Néhány harci bevetés után további két gépet vesztettek motorhiba miatt. Később, mivel a megmaradt gépeket nem tudták ellátni megbízható levegőszűrővel, átrepültek velük Tripoliba, ahol az angol csapatok megérkezése előtt megsemmisítették azokat.
A fegyverzet
A repülőgépre négy ponton lehetett fegyverzetet függeszteni, mely széles tartományban volt variálható. A Revi-C 12/C típusú célzókészüléket a törzs orr-részen, a homloküveg előtt rögzítették. A célzókészülék a bombavetést és a csöves fegyverek használatát is támogatta. A tartókon páronként 50 kg-os bombákat lehetett függeszteni, vagy két konténert, bennük 24 darab 2 kg-os bombákkal. A bomba-függesztményeken kívül a gép alkalmas volt fotó felderítésre is Rb 24 kamerával.
Néhány lehetséges fegyverzetfüggesztési variáció:
- 1 darab MK-101-es típusú 30 mm-es űrméretű gépágyú a törzs alatti gondolában elhelyezve, 30 darab lőszerrel
- 4 darab MG-17-es típusú géppuska a törzs alatt függesztve, 1000 darab lőszerrel, amely a törzs bal oldali szekciójában foglalt helyet
- 4 darab SC-50-es bomba, vagy bombakazetta 24 darab 2 kg-os SD-2-es repeszhatású bombával, vagy egy darab 250 kg-os bomba a törzs alatt függesztve
- 1 darab Rb 20/30-as fényképezőgép a törzs belsejében elhelyezve.
Az MK-101-es gépágyúval szembeni alapvető elvárás volt, hogy a levegőből át tudja lőni az ellenséges páncélos eszközök páncélját, illetve a siker reményével szálljon szembe bunkerekkel és egyéb építményekkel. A gyakorlatban az „átütő” siker elmaradt, ugyanis a lövedék nem hatolt át a T 34-es tank 45 mm-es páncélján, még kevésbé a KB-1-es tank 75 mm-es páncélján, így a Pz. Jag/JG.51. század tankok ellen az SD-4-es típusú 4kg-os bombákat használta magas hatékonysággal.
A schönefeldi gyár elleni légitámadások és az alacsony termelékenység miatt további támogató századok felállítására 1943. október 10-ig nem volt lehetőség, amikor is a Harcászati Légierőt átszervezték. Mind az öt Hs-129-es századot egy új – IV (Panzer)/SG.9 – harcászati csoportba szervezték, melynek vezetőjévé Bruno Meiert nevezték ki. Tíz nappal később azonban egy alegységet visszavontak a keleti frontról Udetfeldre, hogy az új gépeket tesztelő parancsnokság Ekdo. 26 alárendeltségébe osszák be. Ennek a részlegnek az lett a feladata, hogy az újonnan kifejlesztett páncélosok elleni fegyverzet kipróbálásában vegyen részt, és dolgozzon ki új harceljárásokat az új eszköz bázisán. Az alegység munkája során szorosan együttműködött a rechlini tesztközponttal, a tarnevicei lőtérrel, a Henschel, illetve Rheinmetall konszernekkel.
A Hs-129B-2-es repülőgép
A harci bevetések és a technikai kiszolgálók tapasztalatai alapján továbbfejlesztett repülőgép 1943-ban jelent meg a csapatoknál Hs-129B-2-es típusjelzéssel. Az új típus kezdetben ugyanazzal a fegyverzettel került harci alkalmazásra, mint elődje. Majd a Hs-129B-2/Wa repülőgépet módosított Mk-103-as gépágyúval látták el, ami nagyobb tűzgyorsaságával és kisebb súlyával különbözött az elődjétől. Később néhány gépet 37 mm-es űrméretű BK-3.7-es típusú gépágyúval szereltek fel. Ez a masszív fegyver csak úgy volt elhelyezhető a törzs alatt, hogy a két darab MG-17-es géppuskát el kellett távolítani, hogy helyet biztosítsanak a 37 mm-es lőszerrakaszok számára. A két új fegyver magasabb harcászati hatékonysággal rendelkezett elődjénél.
A bevetések során a repülőszázadok különféle, a földön már bevetett fegyvereket alkalmaztak a gépeken, hogy a Hs-129B-2 harcászati hatékonyságát növeljék:
- Wfr.Gr.21 210 mm-es gránát
- Wfr.Gr.28 280 mm-es gránát
- Panzerblitz-1 70 mm-es rakéta
- Panzerblitz-2 55 mm-es rakéta, vagy
- Héra 300 l-es konténer gyújtókeverékkel.
Minden korábbi tankelhárító fegyvernél eredetibb eszköznek bizonyult a „Förstersonde” SG.113A, amelyet az Ekdo.26 parancsnokság fejlesztett ki, messze megelőzve korát. Ez a fegyver egy függőleges konténer volt hat darab lefelé irányított vetőcsővel, bennük 75 mm-es űrméretű lövedékkel. A vetőcsövekkel egy közös rendszert alkotott egy mágneses érzékelő és a tűzvezető elektromos rendszer. A repülőgép orr részében volt elhelyezve az érzékelő egység, mely automatikusan érzékelte a mágneses tér megváltozását, amint a repülőgép egy tank fölött elrepült. Az elektromos vezérlő egység az így nyert információt használta a lövedék automatikus kilövésére. A tesztek számára a fejlesztők három gépet alakítottak át, azonban a működésük megbízhatósága nem volt kielégítő ezért a kísérleteket leállították.
A Harcászati Légierő Parancsnoksága erősebb fegyverekkel felszerelt repülőgépeket igényelt a schönefeldi gyártól. A 30 mm-es és 37 mm-es gépágyú elégtelen volt a T 34-es tankok ellen így a gyártók a szárazföldi harcban jól bevált 75 mm-es űrméretű PAK 40-es gépágyút szerelték a törzs alá konténerezve. Egy ilyen nagyméretű löveghez természetesen meg kellett erősíteni a repülőgép sárkányszerkezetét. Nagyméretű hidraulikus csillapító egységgel kellett a lövés során hátrafelé ható erőket elnyelni, plusz egy automatikus töltő-ürítő rendszerre is szükség volt, hogy a 12 darab 11,8 kg-os lőszert kezelje. Az átalakítás eredményeként olyan repülőgép született, amelyik a világ bármely harckocsiját képes volt a levegőből megsemmisíteni, viszont a megnövekedett súly miatt a Hs-129B-3-as amúgy sem kiváló repülési tulajdonságai tovább romlottak. A fegyver tűzgyorsasága 40 lövés volt percenként, ami a célra történő rárepülés során 500 m-es távolságból négy lövést tett lehetővé a pilóta számára.
Ebből a típusból mindössze 25 darabot építettek Schönefelden, melyek 1944. június elején jelentek meg a harctereken, de már nem tudták megváltoztatni a háború menetét.
A főkonstruktőr Friedrich Nikolaus már a tervezés kezdeti szakaszában elégedetlen volt a Gnome-Rhone motorok teljesítményével és megbízhatóságával, de a háborús szükség a nagyobb teljesítményű motorokat a vadászgépek számára foglalta le. Egyetlen lehetőség volt, hogy a gépet erősebb motorral lássák el, egy olasz gyártótól származó motor, az Isotta-Fraschini Delta RC-16/48-as típusú 12 hengeres, léghűtéses fordított V-motorja, ami 850 LE teljesítményt adott le 5300 m magasságban. Ez a változat lett volna a Hs-129C, amelynek fő fegyvere két darab szögben lefelé fordítható MK-103-as gépágyú lett volna. A motor túljutott a kísérleti stádiumon, azonban a sorozatgyártás nem futott fel olyan szintre, hogy abból a Luftwaffe számára szállíthattak volna, mert idő közben a szövetséges erők elfoglalták Olaszországot.
A gép háborús karrierje
A gép nem túl sikeres bemutatkozása sem a szovjet, sem pedig az észak afrikai fronton, nem szolgálta a Luftwaffe terveit. A 8./Sch. G.2 századot rövidesen Tuniszba rendelték, ahol a század bevethető gépállománya a 7 és 16 repülőgép között mozgott, a technikai állapottól függően. A századot májusban Szardínia szigetére küldték, ahol júliusig maradt, majd a keleti frontra irányították, ahol csatlakozott a 8./Sch. G.1, a 4./Sch. G.2, valamint a speciális tankelhárító Pz.Jag./JG.51. századokkal. Ugyanitt települt a 4./Sch. G.1. század is.
Az öt Hs-129-es repülőszázadot a „harckocsivadász” parancsnokság alárendeltségébe osztották be. Közülük négy század részt vett 1943 július elején Kurszk alatt a „Citadella” hadműveletben, valamint a Mikojánovkinál végrehajtott támadásnál Bruno Meier parancsnoksága alatt.
1943. július 8-án, a német támadás harmadik napján a Vörös Hadsereg szárnyán Belgorodnál a felvonuló harckocsi brigádot négy Hs-129B repülőszázad támadta szabályos rendben. Míg az egyik század támadást intézett a harckocsik ellen, addig a második úton volt a repülőtér felé, a harmadikat az ismételt bevetésre készítették fel, a negyedik pedig úton volt a harcterület felé. A harckocsi brigádot a Henschelek gyakorlatilag megsemmisítették, a tankok nagy részét kilőtték, a gyalogságot pedig szétszórták a Fw 190-esek repeszbombái a harcmezőn.
1943 végén Ernst Kupfert nevezték ki a Harcászati Légierő első tábornokává, és egyúttal átszervezték a Harcászati légierőt. Mind az öt Hs 129-es repülőszázadnak megváltozott a lajstromjele:
- 4./Sch.G.1-ről 10.(Pz)/SG.9 –re változott
- 8./Sch.G.1-ről 11.(Pz)/SG.9 –re változott
- 4./Sch.G.2-ről 12.(Pz)/SG.9 –re változott
- 8./Sch.G.2-ről 13.(Pz)/SG.9 –re változott
- PZ.Jag./JG.51-ről 14.(Pz)/SG.9 –re változott.
Később a 11.(Pz)/SG.9 századot kivonták a fenti csoportból, és a továbbiakban Németországban, mint kísérleti század tevékenykedett tovább, míg a maradék négy század együtt a Román Légierő három Hs-129B századával a keleti front azon szektoraiban harcolt, ahol nagy volt a szovjet tankok koncentrációja.
1944 telén a 10. és 14.(Pz)/SG.9 század Hs 129B-3/Wa gépeire felszerelték a BK-7.5-ös gépágyút és bár a Henschel képes volt kilőni még az ISz tankot is, a repülőgép túlsúlyos volt és nagyon sebezhető. A rendelkezésre álló szűkös üzemanyagkészlet miatt ezek a századok támadásaikat szinte kizárólag csak a német védelmi vonalakat áttörő szovjet tankok ellen indították. 1945 elejére már csak a 10. és 14. század létezett, és ahogy a veszteségek nőttek, utánpótlás hiányában a Hs 129-es „repülő tankok” rövidesen eltűntek az égről. A típusból összesen 879 darabot építettek.
Szerző: Dobos Endre