Kezdőlap A katonai repülés jelene Az orosz légierő hatékonysága alacsony, veszteségei pedig magasak

Az orosz légierő hatékonysága alacsony, veszteségei pedig magasak

Kategória

Az ukrajnai orosz invázió ötödik hónapját követően a sok megválaszolatlan kérdés egyike az, hogy Oroszország miért indított hatalmas költséggel, maximalista célokat szolgáló katonai hadjáratot, majd a merevszárnyú harci repülőgépeinek túlnyomó részét nem az elvárható módon alkalmazta a harctevékenység során.

Ukrajna orosz inváziója a vártnak megfelelően február 24-én a hajnali órákban kezdődött: nagyméretű cirkáló- és ballisztikus rakéták megsemmisítették a korai előrejelző radarokat Ukrajna szerte. Az eredmény az Ukrán Légierő (UAF) hatékony megvakítása volt, és egyes esetekben a repülőgépek alkalmazását is akadályozta azáltal, hogy tönkre tették a kifutópályákat és a gurulóutakat a fő légi-támaszpontokon. Csapás ért több ukrán nagy hatótávolságú S-300P föld-levegő rakéta (SAM) üteget is, amelyek mobilitása korlátozott volt a tartalékok hiánya miatt.

Szu-25-ös harcászati támogató feladatra történő előkészítése Kép: Russian Defense Ministry Press Service via AP

Ezek a kezdeti csapások, az Egyesült Államok által a hidegháború vége óta vezetett számos beavatkozás során tapasztalt mintához hasonlítottak. A logikus és széles körben várt következő lépés, amint az 1938 óta szinte minden katonai konfliktusban látható, az lett volna, hogy az orosz légierő (VKS) nagyszabású csapásmérő műveleteket indít az UAF megsemmisítésére. Mivel a korai figyelmeztető lánc üzemképtelenné vált, és néhány kifutópálya is használhatatlanná vált, az UAF[1] rendkívül sebezhető lett a csapásmérő repülőgépek, így a Szu-34-es irányított rakétáival, vagy akár a többcélú Szu-30-as vadászrepülőgépek, túlnyomórészt nem irányított rakétáival, bombáival szemben. Ha jelentős számban lettek volna jelen, a Szu-35-ös és Szu-30-as vadászgépek kísérete túlterhelte volna az ukrán légvédelmet biztosító vadászgépeket, még abban az esetben is, ha sikerült volna felszállniuk a nagyon kis magasságban, korlátozott helyzetismerettel végrehajtott bevetéseikre. De ez nem történt meg.




Ehelyett úgy tűnik, hogy az a nagyjából 300 modern harci repülőgép, amelyet a VKS[2] a fő érintkezési zónák északi, keleti és déli részének közelében helyezett el, nagyrészt a földön maradt a harcok első négy napjában. Ez lehetővé tette az UAF számára, hogy  kis magasságból végrehajtott légi és földi célok elleni támadást hajtson végre, és a jelek szerint bizonyos sikereket értek el az orosz támadó helikopterek elfogásában.

Az a tény, hogy az ukrán katonák és civilek láthatták és gyorsan mitologizálhatták saját pilótáikat, amint bevetéseket hajtanak végre a nagyobb városok felett, szintén jelentős moráljavító tényező volt, amely segített megszilárdítani az egységes ellenállás rendkívüli szellemét, amelyet országszerte mutattak. Az orosz merevszárnyú vadászrepülőgépek és csapásmérő repülőgépek hiánya azt is lehetővé tette az ukrán SAM[3]-üzemeltetőknek és Stinger rakétát használóknak, hogy orosz helikopterekkel és szállítóeszközökkel szálljanak szembe az azonnali megtorlás kockázata nélkül. Ez pedig hozzájárult az orosz légitámadások során elszenvedett jelentős sikertelenséghez és súlyos veszteségekhez.

Az ukrán háborúban lelőtt Szu-35-ös vadászgép Kép: Reuters

Ezen kívül az orosz támadógépek szinte teljes hiánya, az orosz szárazföldi erők lassú mozgásával, valamint a saját közepes és rövid hatótávolságú légvédelmi rendszereik közötti nagyon rossz koordinációval párosult. Több orosz hadoszlopot küldtek előre saját légvédelmi eszközeik hatókörén túl, más esetekben pedig a kísérő SAM-ütegek inaktívan álltak a katonai forgalmi dugókban anélkül, hogy bármiféle látszólagos erőfeszítést tettek volna a helyzetismeretük biztosítása és az ukrán légi támadóeszközök elleni védekezés érdekében. Ez lehetővé tette az ukrán Bayraktar TB-2 fegyveres UAV-ok számára, hogy bizonyos területeken jelentős hatékonysággal működjenek, jelentős veszteségeket okozva az orosz járműoszlopoknak.

Lehetséges magyarázatok

Számos tényező közrejátszhatott abban, hogy az oroszok nem képesek a légi fölény elérésére és kiaknázására, annak ellenére, hogy óriási előnyük van a repülőgépek számában, felszereltségben és az olyan lehetőségekben, mint az AWACS megléte az UAF képességeihez és lehetőségeihez képest. Az első: a legtöbb VKS vadászegység számára rendelkezésre álló légi indítású precíziós irányítású lőszerek (PGM[4]) korlátozott mennyisége. A Szíria feletti harctevékenységek során csak a Szu-34-es flotta használt rendszeresen irányított levegő-föld támadóeszközöket, de ezek a speciális csapásmérő repülőgépek is rendszeresen alkalmaztak egyszerű ballisztikus bombákat és rakétákat. Ez nemcsak azt jelzi, hogy a legtöbb orosz vadászegység pilótája nagyon korlátozott mértékben ismeri a PGM-eket, hanem megerősíti azt a széles körben elfogadott elméletet is, hogy az orosz légi indítású PGM készlet nagyon korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre a csapatok számára.

Szu-34-es bombázó KAB-1500 lézerirányítású bombával Kép: Russian Internet Images

Az évekig tartó szíriai hadműveletek jelentősen csökkentették ezt a készletet, ami azt jelentheti, hogy az Ukrajna körül tömegesen felhalmozott 300 darab merevszárnyú harci repülőgép többsége csak nem irányított bombákkal és rakétákkal rendelkezik a földi támadásokhoz. Ez, a harctéren lévő célpontok biztonságos távolságból történő észlelésére és azonosítására alkalmas célzóberendezések hiányával együtt azt jelenti, hogy a VKS merevszárnyú pilótái korlátozottan képesek közeli légi támogatást nyújtani a földi csapataiknak.

Szu-25SM Kép: aviadrive.ru

Ennek eredményeként a VKS vezetése vonakodhat attól, hogy potenciális ütőerejük nagy részét az ukrán csapatok ellen fordítsa, mielőtt a politikai jóváhagyást megkapnák, hogy nem irányított támadóeszközöket alkalmazzanak az ukránok által birtokolt városi területek bombázására. A légitámadásnak ez a válogatás nélküli formája bevett gyakorlat volt az orosz és a szíriai légierő Aleppó és Homsz feletti hadműveleteiben, és sajnos a következő napokban valószínűleg a VKS ezt a módszert fogja alkalmazni Ukrajna felett.

A PGM-ek hiánya azonban nem elegendő magyarázat a VKS vadászgépei tevékenységének általános gyengeségére. A legtöbb csapásmérő platformon található viszonylag modern avionikai rendszer, ami azt jelenti, hogy még a nem irányított bombák és rakéták is elegendőek lettek volna ahhoz, hogy jelentős károkat okozzanak az ukrán repülőgépekben a légibázisukon. A VKS-ben körülbelül 80 modern és alkalmas Szu-35S légfölény és 110 többcélú Szu-30SM(2) vadászgép is található, amelyek képesek légi és földi támadó tevékenységet végezni. A légi fölény kivívásának hiánya tehát nem magyarázható pusztán a megfelelő PGM-ek hiányával.

Egy másik lehetséges magyarázat az, hogy a VKS nem biztos abban, hogy képes biztonságosan összehangolni a légi bevetéseket a légvédelmi erők által üzemeltetett rakétás és csöves eszközök tevékenységével. A földi SAM egységek által okozott baráti tűz 1990 óta több konfliktusban is problémát jelentett mind a nyugati és az orosz légierő számára. Olyan közös bevetési zónák működtetése, amelyekben a harci repülőgépek és a légvédelmi rendszerek egyidejűleg képesek az ellenséges légi támadóerőkkel szembeni harcra anélkül, hogy egymást veszélyeztetnék nehéz. Ennek elsajátítása szoros szolgálatok közötti együttműködést, kiváló kommunikációt és magas szintű képzést igényel.

Az orosz erők eddig rendkívül gyenge koordinációt mutattak az alapvető logisztikai feladatoktól kezdve a légi támadások és a szárazföldi erők tevékenységének összehangolásáig, valamint a mozgó oszlopok légvédelmi fedezetének megszervezéséig. Ebben az összefüggésben előfordulhat, hogy úgy döntöttek, hogy az UAF működési képességének elnyomását a légvédelmi egységekre bízzák azzal a kifejezett tudattal, hogy ez lesz a nagyszabású VKS légi műveletek helyett. Ez azonban önmagában még nem elegendő magyarázat, hiszen az ukrán erők számára jelenleg rendelkezésre álló korlátozott vadász- és légvédelmi eszközök ismeretében a VKS továbbra is végrehajthatott volna nagyszabású bevetéseket a kulcsfontosságú célpontok ellen előre megbeszélt időpontokban, amikor az orosz légvédelmi egységek utasítást kaphattak volna a tüzük szüneteltetésére.

Az utolsó szempont, amelyet figyelembe kell venni, az a viszonylag alacsony repülési órák száma, amelyre a VKS pilóták évente lehetőséget kapnak a legtöbb nyugati kollégájukhoz képest. Míg az egyes egységekre vonatkozó pontos számokat nehéz meghatározni, az időszakos orosz hivatalos nyilatkozatok átlagosan évi 100–120 repült órát sugallnak a VKS egészében. A vadászegységek repülési ideje valószínűleg alacsonyabb, mint a szállító- vagy helikopter egységeké, így a valós szám valószínűleg valamivel 100 óra alatt van.

Az ukrán erők június 17-én lelőttek egy orosz Szu-25 Frogfoot repülőgépet, melynek pilótáját röviddel ezután elfogták. A pilóta bevallotta, hogy az orosz légierő egykori őrnagya volt, aki a Wagner katonai alvállalkozójaként teljesítette a bevetését, és több küldetést is teljesített a konfliktus során.

Egy lelőtt Szu-25-ös Kép: Twitter/@200_zoka

Hasonló képen még május 22-én az ukrán hadsereg bejelentette, hogy egy Szu-25-öt lelőttek Luhanszk régió felett, és a pilótának nem volt ideje katapultálni. A 63 éves Kanamat Botasev nyugdíjból visszahívott tábornok szintén a Wagner alkalmazásában egy Szu-25-el földi célok elleni támadófeladatot hajtott végre, amikor Stinger rakétával lelőtték a gépét.

A 63 éves nyugállományú Kanamat Botasev a Wagner csoport pilótája volt  Kép: via Twitter/Russian Ministry of Defense

A nyugdíjas, jelenleg Wagner-alkalmazottként dolgozó pilóták visszahívása azt jelzi, hogy az orosz légierő valószínűleg küzd az ukrajnai invázió végrehajtásában részvevő kellő számú és képzettségű legénységgel, és ez valószínűleg annak köszönhető, hogy Oroszország nem rendelkezik elegendő számú megfelelő pilótával.

Az orosz pilóták a küldetéseik végrehajtása során, állítólag kereskedelmi GPS navigációs eszközöket használnak, nem pedig az orosz katonai navigációs berendezéseket. Ez az információ azt a gyanút támasztja alá, hogy az orosz GLONASS rendszer nem működik megbízhatóan és a pilóták szívesebben használják a nyugat-európai polgári navigációs eszközöket a bevetéseiken.

Szu-34-es vadászbombázó személyzete nyugati GPS-t használ a repülés során Kép: defense blog

Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma napokkal korábban azt mondta, hogy az orosz légierő folyamatosan alul teljesít az ukrajnai háború során. A minisztérium hétfői frissítése szerint valószínűleg az egyik legfontosabb tényező, hogy Oroszország nem képes következetesen alkalmazni a légierőt. Putyin légiereje eddig kockázatkerülő stílusban működött, ami azt jelenti, hogy a pilóták ritkán hatoltak be mélyen az ukrán vonalak mögé, és eddig nem voltak képesek a légi fölényt kivívni.

A RAF és az Egyesült Államok légierejének vadászpilótái 180–240 órát repülnek évente a többcélú harci készenlét fenntartásáért, hozzáférést kapnak a modern szimulátorokhoz további képzésre, valamint a nyugati gépeknek jobb a pilótafülke-ergonómiája és fegyverkezelő felületei, mint az orosz társaiknak. Ezért előfordulhat, hogy egy lenyűgöző modernizációs program ellenére, amelynek során az elmúlt évtizedben körülbelül 350 új, modern harci repülőgépet szereztek be, a VKS pilótái az alacsony repült óraszám miatt nehezen tudják hatékonyan alkalmazni repülőgépeik képességeit az ukrán légtérben. Ha ez a helyzet, akkor a VKS vezetése vélhetően tétovázik a nagyszabású harci műveletek tervezése során, amelyek így megmutatják a szakadékot a külső felfogás és a képességeik valósága között.

Szerző: Dobos Endre

Forrás: RUSI, Republicworld.com

[1] Ukrainian Air Force UAF: Ukrán Légierő

[2] Воздушно-космические силы, Vozdushno-kosmicheskiye sily-VKS: Légi-Kozmikus Erők

[3] Surface-to-Air Missile SAM: Légvédelmi Rakéta

[4] Precision Guided Munition PGM: légi indítású irányított rakéták/bombák

Friss írások

Drónok szerepe a légi harctevékenységben

Az amerikai légierő a Next Generation Air Dominance (NGAD) programja részeként építi a hatodik generációs vadászgépet. Frank Kendall légierő miniszter szerint az új vadászgép...

A TEMPEST Nagy Britannia, Svédország és Olaszország hatodik generációs vadászgépe

A Tempest program részletei A repülőgépet a Team Tempest fejleszti, amelyet a BAE Systems, a brit székhelyű repülőgépipari vállalat vezet. A csapat ipari partnerekből is...

A General Electric sikeresen lezárta az F-35-ös és a hatodik generációs vadászgép hajtóművének tesztprogramját

Az amerikai légierő és a GE sikeresen befejezte a cég második XA100-as adaptív ciklusú hajtóművének tesztelését az Arnold Engineering Development Complex-ben (AEDC). Az AEDC-nél végzett...

Az F-35-ös vadászgép képességei és alkalmazása

A Lockheed Martin az 1970-es években kifejlesztett egy tervezési technikákat a radar keresztmetszet (RCS) csökkentésére és radar elnyelő anyagok kutatására a katonai repülőgépek számára. Azóta...

Oroszország Szu-35-ösöket adna el az Iráni Légierő számára

Számos jelentés utal arra, hogy Irán készen állhat arra, hogy radikálisan átalakítsa öregedő vadászgép flottáját a többcélú Szu-35 Flanker-E repülőgépek Oroszországból való beszerzésével. Ha...