Kezdőlap A katonai repülés jelene A Szu-34-es taktikai bombázó repülőgép

A Szu-34-es taktikai bombázó repülőgép

Kategória

Az Orosz Légi és Kozmikus Erő Szuhoj Szu-34 Fullback csapásmérő repülőgépe egy igazi furcsaság a manapság gyártott katonai repülőgépek között, küldetési profilja közel áll az egyedihez, és sok tekintetben a hidegháború maradványa. A kacsacsőr orrú repülőgép egyik jellemzője, hogy elképesztően sok üzemanyagot szállít ahhoz képest, hogy taktikai repülőgép. A Szu-34-es belső és külső függeszthető üzemanyagkészlete légi utántöltés nélkül is potenciálisan hosszú távú küldetések megtételére teszi alkalmassá.

Míg a Szu-34-es gép „DNS-szinten” a Flanker vadászgépcsalád tagja, és bár rendelkezik másodlagos légiharc képességgel, származását tekintve egy dedikált csapásmérő repülőgép vagy az orosz terminológia szerint taktikai bombázó. A Szu-27 Flanker nehézvadászgép csapásmérő változatának fejlesztésére irányuló tanulmányok már 1977-ben elkezdődtek azzal a céllal, hogy a vadászgép sárkány-szerkezetének minél nagyobb részét felhasználják, de speciális navigációs és tűzvezetési avionikával kombinálva.

A Szu-24 Fencer változó geometriájú csapásmérő és felderítő repülőgépek teljes kapacitással történő gyártásával a „csapásmérő Flanker” prioritása alacsony maradt egészen 1986-ig, amikor az akkori Szu-27IB (Istrebitel-Bombardirovcsik vagy vadászbombázó) gyártását elindították. Ebbe építették az S141-es támadóradart, amelyet egy sokkal nagyobb repülőgéphez, a halva született Szuhoj T-60S csapásmérő repülőgéphez fejlesztettek ki, és amely koncepciójában közelebb állt a Tu-22M Backfire-bombázóhoz.

A Szu-24-es változtatható szárnyállású taktikai bombázó Kép:Jeroen Oude Wolbers

Ezzel a döntéssel a Szu-27IB-t, amelyet később Szu-32FN-re, majd Szu-34-re neveztek át, a Szu-24-es utódjaként jelölték Furor programkódnéven. A repülőgép megőrizte a Szu-27-es repülőgép sárkányának és hajtóműveinek nagy részét, de egy alaposan átdolgozott mellső törzzsel, ahol a pilóta és a navigátor/fegyverrendszer kezelője egymás mellett helyezkedett el egy páncélozott kabinban. A sárkányszerkezet további jelentős változtatásai közé tartozik a megnövelt farok kupola, amely a hajtóművek mögül nyúlik hátra.

A Szu-24-est nyugaton gyakran az F-111-es szovjet megfelelőjeként írták le, de valójában a hatótávolságát tekintve sokkal közelebb állt a Tornado IDS-hez.

Stefan Büttner orosz légierő kutató-történész információi szerint a szovjet tervezők elvárása volt, hogy a Szu-24-es kis magasságon 1200 km/órás sebességgel repülve két póttartállyal és fegyverekkel, két nukleáris ballisztikus bombával, a hadműveleti sugara körülbelül 770 km legyen. A megnövekedett feszültség időszakában a Szu-24-eseket elszállították volna lengyelországi és magyarországi bázisaikról, és áttelepítették volna Kelet-Németországba és Csehszlovákiába.

A Szu-24-es hatótávolsága elegendő volt ahhoz, hogy a frontvonal mögött 145-290 km-re lévő célpontokat támadjon, de ez az F-111-es képességeitől nagyon messze volt. A Stratégiai Légi Parancsnokság FB-111-ese például egy pár AGM-69-es kis hatótávolságú támadórakétával, plusz négy póttartállyal 2897 km-es működési rádiuszt érhetett el.

Valószínűleg erre a hiányosságra gondoltak az orosz döntéshozók, amikor a Szu-34-es fejlesztését előkészítették. Az eredeti Flanker vadászgépen nem volt lehetőség külső póttartály alkalmazására vagy légi utántöltésre, de így is lenyűgöző 3700 km-es hatótávolsággal büszkélkedhetett, amikor jelentősebb függesztmények nélkül repült nagy magasságban.

A 36 millió dollár értékű Szu-34-es vadászbombázó egy kétüléses csapásmérő repülőgép, amelynek két AL-31FM hajtóműve van. Úgy tervezték, hogy legyen képes nagy pontosságú csapásmérésre erősen védett célpontok ellen bármilyen időjárási körülmények között, nappal vagy éjszaka, az alapfegyvereivel, amely tartalmaz egy 30 mm-es GS-301-es gépágyút, akár 12 légiharc rakétát vagy földi célok elleni rakétákat és bombákat. A gép levegő-föld rakéták széles választékát képes alkalmazni a céloktól függően.

A Szu-34-es ballisztikus bombák oldása közben Kép:RUSSIAN MOD

A Szu-34-es (Szu-27IB – Istrebitel-Bombardirovsik) egy kétüléses csapásmérő változat, amely először 1990-ben emelkedett el a felszálló pályáról. Mellső destabilizátor felületei és nagy, lapított orra éles szélekkel rendelkezik (mint az SR-71-es), ami csökkenti a gép radar-keresztmetszetét.

Az orrában egy új, több üzemmódú PESA radar biztosítja a légi célok felderítését és a földközeli domborzatkövető és elkerülő repülés során biztosítja, hogy a gép kellő távolságot tartson a talajtól. A PESA radar maximális érzékelési tartománya 200–250 km nagyméretű felszíni célpontokról. Térképező kapacitása 150 km. A radar egyszerre tíz légi célt képes követni és négy célt képes támadni levegőben, szárazföldön vagy vízen. A vadászgép méretű célpontok érzékelési távolsága legfeljebb 90 km, az érzékelés szöge +/- 60°.

GNSS-vevővel (Glonass és valószínűleg GPS C/A) kiegészített inerciális rendszert alkalmaznak a navigáció támogatására, az inerciális rendszer a Glonass jel megszűnése esetén is kielégítő pontosságot biztosít.

A tervezett belső elektro-optikai csomag alkalmazása helyett újabb jelentések szerint a Sapsan-E képalkotó infra és lézeres célzókonténert valószínűleg a 9. számú törzs alatti függesztési pontra rögzítik.

A BKR-3 komplexum új, 4. generációs, 300 km-es hatótávolságú Pika-M radarja 2016-ban átment az állami ellenőrzésen. 2021-től az Orosz Légi és Kozmikus Erő több repülőgépe átesett a modernizáción olyan speciális berendezésekkel, amelyek növelik a légi és földi célpontok észlelésének képességét, és szélesítik az alkalmazható fegyverek típusát.

A Szu-34-es PESA radarja Kép:Air Power Australia

A repülőgép farokrészén egy jellegzetes nagy “kupola” található, amely alatt az NO-12 radar-rendszer, egy rádióelektronikus ellentevékenység rendszer és egy üzemanyagtartály húzódik meg. A Fazotron/Rasszvet gyártmányú NO-12 hátsó radar figyeli az ellenséges vadászgépeket a repülőgép mögötti légtérben, és szükség szerint R-73-as rövid vagy R-77-es közepes hatótávolságú légiharc rakétákat vezet a célokra anélkül, hogy a repülőgépnek a cél felé kellene fordulnia.

A Szu-34-es fejlesztésű modellek törzs felső részén egy nagy, kör alakú dielektromos panel található, amely méreténél és elhelyezésénél fogva csak műholdas kommunikációs antenna lehet. A berendezés típusára vonatkozó információt nem hoztak nyilvánosságra.

A gép állítólag rendelkezik olyan képességgel, hogy az érzékelői által összegyűjtött adatok hálózatra töltésével növelje a helyzetismeretet.

A védelmi rendszerek közé tartozik a Radar Warning Receiver, valószínűleg az SPO-32/L150 Pastel digitális vevő jelenlegi változata, amelyet a Su-27/30-as is alkalmaz. Beszámoltak a szárnyvégre szerelt KNIRTI SPS-171/L005S Sorbtsija-S H/I sávos védelmi zavaróról, ez a rendszer a Backfire C-hez készített zavaró berendezés továbbfejlesztett változata. A Sorbtsija-S a legtöbb nyugati zavaró függesztménytől eltérően úgy lett kialakítva, hogy párban működik, és előre és hátra néző irányítható szélessávú fázisvezérelt antennát használ a zavaró hatás maximalizálása érdekében. Érdemes megfigyelni, hogy a Sorbtsija egyértelműen úgy épült fel, hogy kereszt-zavarással blokkolja a monoimpulzus rendszerű radarok működését.

A törzs mellső szekcióját úgy tervezték, hogy megfelelő méretű utastér álljon a pilóták rendelkezésére, maximalizálva a személyzet kényelmét és biztonságát. A pilóták egymás mellett ülnek, balra a pilóta-parancsnok, jobbra pedig a navigátor/fegyverkezelő a Zvezda K-36DM katapult üléseiben. Az ilyen pilótafülke előnye, hogy nincs szükség a műszerek duplikálására. Mivel a hosszú küldetésekhez kényelem szükséges, a túlnyomásos rendszer akár 10 000 méter magasságig is lehetővé teszi a munkát oxigénmaszkok használata nélkül, amelyek vész- és harchelyzetben is rendelkezésre állnak. A legénység tagjainak van helyük állni és mozogni a kabinban a hosszú küldetések során. Az ülések közötti tér lehetővé teszi számukra, hogy szükség esetén lefeküdjenek a folyosón.

A két-munkahely kialakítású kabin Kép:Air Power Australia

A repülés világában az egyik legbiztonságosabbnak tekinthető a Szu-34-es kabinja. Hogy megvédjék a pilótákat a rakéták repeszeitől, titán páncélt alkalmaznak a kabin elkészítéséhez, amelyet új technológia bevezetése tett lehetővé. Az egyik legbonyolultabb gyártási folyamatot fejlesztették ki, melynek során vákuumkamrában elektronsugárral hegesztik egymáshoz a borítás titán lemezeit, biztosítva a megfelelő alakhűséget és pontosságot.

Szu-34-es bevetés közben amerikai GPS navigációs műszert használ Kép:Defence Blog

A Szu-34-ben a belső üzemanyag-terhelést 11400 kg-ra növelték – egyes források szerint 12100 kg –, és immár egy behúzható fedélzeti tankoló van az orr bal oldalán. Az új képesség ellenére a légi utántöltés nélküli hatótávolság továbbra is kiemelt fontosságú maradt, mivel a szovjet korszakban (és még ma is) a légi utántöltő gépeket a távolsági bombázó ághoz rendelték, és nem képezték szerves részét a taktikai repülési doktrínának.

K-36DM katapult ülés Kép:Wikimedia Commons

Ezen felül a Szu-34-es három darab 3000 literes póttartályt alkalmazva képes növelni a hatótávolságát.

Az ilyen konfigurációban repülő Fullback esetében az üzemanyag-tartalékok összeadásával összesen 18590 kg üzemanyagot kapunk, vagy egyes források szerint 19000 kg.

A Fullback 4000 km-es átrepülési távolságra képes, ami hatalmas előrelépést jelent a Szu-24-hez képest, és lehetővé teszi, hogy a Szu-34-es nagyon nagy hatótávolságú bevetéseket hajtson végre, Oroszország hosszának csaknem felét lefedve.

Légi utántöltés elött Kép:Wikipedia

Ennél is fontosabb, hogy a Szu-34-es 3000 km hatótávolságot érhet el, hat darab 500 kg súlyú bombával, négy levegő-levegő rakétával és póttartállyal, ha nagy magasságban teszi meg a célig az utat.

Növelve a fegyverterhelést 3992 kg-ra, és kis magasságon közelítve a célt, a gép a támadás során elérheti a 600 km-re lévő célokat, de ha nagy magasságon repül, úgy a hatótávolsága 1100 km-re nő.

Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy míg a Szu-24-nek a frontvonal mögött 145-290 km-re, nagyon nagy fenyegetettségű környezetben kellett volna célokat találnia, addig a Szu-34-es több mint 480 km-re a frontvonal mögött mérhet csapást célokra. A Fullback elsődleges küldetése, elvágni az előretolt csapatokat a hátulról érkező utánpótlástól a raktárak támadásával, rombolni a kommunikációs vonalakat, a parancsnoki, és az irányítási csomópontokat.

Oroszország 2015 szeptemberében indított kampánya során a Szu-34-eseket a szíriai Aszad-rezsim támogatására eddig nagyon különböző feladatokra alkalmazták. A konfliktus során a Szu-34-esek többnyire meglehetősen kicsi fegyverterheléssel repültek, ezért ritkán volt szükség külső póttartályok alkalmazására. A hadjárat első napjaiban a jellemző fegyverterhelés mindössze két műhold vezérlésű irányított, 500 kg súlyú KAB-500S bombából, vagy tucat „olcsó” ballisztikus bombából állt.

KAB-1500 lézervezérlésű bomba Kép:russian internet images

A Fullbacket eddig csak Szíriában alkalmazták harcban, de ha Oroszország új támadó hadműveletet indítana Ukrajna ellen, akkor valószínűleg a Szu-34-es egységek is komolyan részt vennének benne. Jelentős hatótávolságuknak köszönhetően az oroszországi, sokkal távolabbi bázisokról felszálló Fullback egységek is jelentős mértékben hozzájárulhatnak a harctevékenységhez.

A Szíriába telepített orosz harci repülőgép típusok többségétől eltérően egyetlen Szu-34 sem veszett el balesetben vagy ellenséges tűzben.

Az a döntés, hogy a korszerűsített Szu-34-eseket élettartamuk elején továbbfejlesztik, állítólag a vezérkar Szíria feletti harctevékenysége során szerzett tanulságait tükrözi.

Mindenekelőtt tovább kellett fejleszteni a felderítési és célzási képességeket, amelyek a Szu-34-es számára oly sokat segítettek. A második probléma az volt, hogy a régebbi orosz gyártású repülőgépek légvédelmi és légiharc rakétákkal szembeni zavarérzékenysége igényelte az erősebb zavarás szükségességét. Már 2011 óta folyamatban van a félszárnyak végén lévő L175V zavaró berendezések erősebb K265 Khibiny-M rendszerekre történő cseréje.

Szíriában a felkelés elleni küzdelemben nyújtott hatékonysága ellenére, mint 4. generációs nem lopakodó (RCS: 1m2-3,5 m2) repülőgép, a Szu-34-es kétségtelenül kemény kihívásokkal nézne szembe, ha nagy intenzitású konfliktusban használnák védett légtérbe való behatolásra. A NATO európai vadászgépei által alkalmazott AIM-120, AIM-9X, Meteor és IRIS-T rakétái igencsak kifinomult nagy pontosságú rendszerek.

Azovszkij L-082 MAK-UL infravörös fenyegetettség érzékelő Kép:Air Power Australia Website

Oroszország szolgálatba állítja a Szu-57-es lopakodó vadászrepülőket és az Ohotnik-B lopakodó drónokat, amelyek végrehajthatnának néhány nagy kockázatú légvédelmi rendszer áttörési küldetést, de ezek nem lesznek elegendőek, és nem rendelkeznek elegendő hatótávolsággal és hasznos teherrel ahhoz, hogy helyettesítsék a Fullback kapacitását.

Egy ilyen nagy veszélyt jelentő környezetben a Fullback arra támaszkodik, hogy a Föld közelében manőverezve, használva radarja domborzatkerülő képességét, és szuperszonikus sebességen repülve minimális reakcióidőt hagyjon az ellenséges légvédelmi ütegek és vadászgépek számára, amennyire csak lehetséges. Az erősebb rádió-elektronikai rendszere minden bizonnyal további segítséget jelent annak érdekében, hogy enyhítsék azokat a veszélyeket, amelyeket a küldetés jelent Oroszország egyedülálló szuperszonikus vadászbombázója számára.

Szerző: Dobos Endre

Friss írások

Elhibázott lépés, hogy az Egyesült Államok nem vesz részt Japán hatodik generációs hadászgép programjában?

A japán médiában megjelent hírek azt sugallják, hogy Tokió az Egyesült Királysággal való együttműködésen gondolkodik, hogy segítsen megépíteni az F-X néven ismert következő generációs...

A Rafale vagy a Szu-35SM a hatékonyabb harci gép?

Mind a francia Rafale, mind az orosz Szu-35SM többcélú harci gép több ország légierejének legütőképesebb gépe, de vajon melyikük a jobb, hatékonyabb harci eszköz? Az...

Az F-35-ös harci gép kifinomult rendszerei új lehetőségeket tárnak fel a hadvezetés számára

A Distributed Aperture System DAS osztott kamerarendszer jelentősége Az F-35-ös AN/AAQ-37 Distributed Aperture System (DAS) passzív érzékelőit eredetileg rakétaközeledés figyelmeztető rendszernek tervezték, ami az F-22-es...

Az amerikai légierő rakétafejlesztései

Egy új projekttel bővült az amerikai légierő következő generációs légiharc rakétaprogramja. Noha nagyon keveset tudunk a Modular Advanced Missile programról, amely először a légierő...

A hatodik generációs vadászgép fejlesztések hozzájárulnak az eurocanard gépek frissítési programjához

Európa két hatodik generációs vadászgép kifejlesztésén dolgozik, ugyanakkor az úgynevezett eurocanard-nak nevezett gépeik hármasának sikerült megállnia a helyét a nemzetközi vadászgépek piacán. Még öt évvel...