A hatodik generációs vadászgép programok jelenleg
csak szigorúan koncepcionális fogalmak szintjén léteznek, figyelembe véve az
ötödik generációs rokonaik fejlesztésére fordított hatalmas költségeket és az
erőfeszítéseket.
Az ötödik generációs lopakodó repülőgépek amerikai
fejlesztése és szolgálatba állítása, mint például az F-35 Lightning, a mai
biztonsági politika egyik központi története. A színfalak mögött azonban már
több ország felvázolta hatodik generációs vadászgépének „körvonalait”.
A kutatás ütemét vitathatatlanul kevéssé a harci
tapasztalatok, mint inkább a józan elemzés hajtja előre, miszerint az utód
fejlesztése több évtizeden át tart, és jobb előbb elkezdeni, mint később.
A hatodik generációs vadászgép fejlesztőket két
kategóriába lehet osztani: az Egyesült Államok, amely két lopakodó vadászgép típust
fejlesztett ki és állított szolgálatba, valamint azok az országok, amelyek
átugrották, vagy kihagyták az ötödik generációs repülőgépek építését. Ez utóbbi
országok arra a következtetésre jutottak, hogy ez időigényes és költséges,
ezért célszerűbb a holnap technológiájára összpontosítani, mint megpróbálni
felzárkózni a mai technológiához.
Az utóbbiak közé tartozik Franciaország,
Németország és az Egyesült Királyság, amelyek a hatodik generációs FCAS, és a
Tempest vadászgépek fejlesztésének előkészületein dolgoznak; Oroszország, amely
már legalább egy évtizede feladta a Szu-57-es lopakodó vadászgép fejlesztését, és
már a hatodik generációs MiG-41-es vadászgépet vázolta fel magának, és Japán,
amely egy hatodik generációs F-3-as lopakodó gép fejlesztésén dolgozik, de
valószínűleg megbékél egy külföldi ihletésű ötödik generációs dizájnnal.
Jelenleg az Egyesült Államoknak két projektje van:
a légierőnek a nagy hatótávolságú lopakodó vadászgépe, amely a lopakodó bombázók
kíséretét látja majd el, és a haditengerészet FA-XX vadászgépe. A Boeing, a
Lockheed-Martin és a Northrop-Grumman már bemutatta a hatodik generációs
vadászgép koncepció-terveit.
Ezenkívül egy harmadik országcsoport, nevezetesen
India és Kína, még mindig finomítja a negyedik és ötödik generációs repülőgépeinek
gyártástechnológiáját.
A lopakodó képesség és a látótávolságon túli
rakéták maradnak
A tervezők a hatodik generáció különféle
koncepcióit többnyire ugyanazon technológiák mentén képzelik el. Az ötödik
generációs vadászgépek két kritikus jellemzője továbbra is központi
jelentőséggel bír a hatodik generációs gépek esetében is: a lopakodó tulajdonsággal
rendelkező sárkányszerkezet és a nagy hatótávolságú rakéták. Mivel az olyan
költséghatékony földi légvédelmi rendszerek, mint az orosz S-400-as, a légtér nagy
kiterjedésű részét tartják ellenőrzésük alatt, a lopakodó repülőgépeknek
képesnek kell lenniük arra, hogy behatoljanak az védett „buborékokba”, illetve
biztonságos távolságból semlegesítsék a légvédelmet.
Így az alacsony radar-keresztmetszet és a
radar-abszorbens anyagok a hatodik generációs vadászgépek szükséges, de nem
elegendő tulajdonságai lesznek. Szakemberek állítják, hogy a fejlett
érzékelőtechnológia alkalmazásával rövid időn belül elavulttá válhatnak a
lopakodó repülőgépek, és a lopakodó repülőgépek sárkányszerkezetét nem lehet
olyan egyszerűen megújítani, mint a repülőgép avionikai, vagy a fegyverrendszereit.
Ezért a rádióelektronikai zavarás, az elektronikai hadviselés és az infravörös álcázás
fontossága egyre növekszik.
A látótávolságon túli rakéták kulcsfontosságú technológiák
maradnak. Az olyan rakéták, mint az AIM-120D, már száz mérföld távolságban lévő
célokat is el tudnak érni, de realisztikusan sokkal közelebbről kell indítani a
rakétákat, hogy jó eséllyel lehessen megsemmisíteni egy vadászgép méretű célpontot.
Azonban az új torlósugár hajtóműves nagy sebességű levegő-levegő rakéták, mint
például a Brit Meteor és a Kínai PL-15, bizonyítékok arra, hogy a jövőbeli vadászgépek
képesek lesznek nagy távolságból is megsemmisíteni ellenségeiket.
Új generációs pilótasisakok
Az F-35-ös úttörő technológiát, pilótasisakba
épített fejlett kijelzőt alkalmaz, amelyek segítségével a pilóták „képesek
átlátni” a repülőgép borításán. A jobb helyzetismeret érdekében kulcsfontosságú
adatokat jelenítenek meg a sisaküvegen, és a rakétákat a sisakra szerelt optikai
célzó rendszer segítségével irányítják a célra (bár az utóbbi technológia
évtizedek óta működik). Noha ezeknek a sisakoknak jelenleg jelentős gyermekbetegségei
vannak, valószínűleg a jövőbeni vadászgépek szabványos elemévé válnak, esetleg
kiszorítva a pilótafülkében lévő műszerek egy részét. A pilóták hangja által
aktivált parancs interfészek szintén megkönnyíthetik a vadászpilóták
feladatterhelését.
Nagyobb repülőgépek, hatékonyabb hajtóművek
Mivel a repülőterek és a repülőgéphordozók
sebezhetőbbé válnak a rakéták támadásaival szemben, a légi üzemanyag-utántöltők
első számú célpontokká váltak, a harci repülőgépeknek képesnek kell lenniük
nagyobb távolságokra repülni, és egyúttal több fegyvert hordozni. Ez nem
egyszerű, mivel a lopakodó repülőgépnek kizárólag a belső üzemanyagtartályaikban
és fegyvertárolóikban tárolt üzemanyagra és fegyverekre támaszkodhatnak. A
természetes megoldás egy nagyobb méretű repülőgép. A stratégák szerint célszerű
kerülni a látótávolságon belüli légiharcot, amit valószínűleg kölcsönösen
öngyilkos találkozásként fognak fel, ezért inkább hajlandók feladni a
manőverező képességet a magasabb fenntartható sebesség, és a nagyobb hasznos
teher megszerzése érdekében.
A nagy hatótávolságra vonatkozó tervezési
követelmények jól teljesíthetők olyan fejlett adaptív változó ciklusú hajtóművek
kifejlesztésével, amelyek képesek repülés közben megváltoztatni működési konfigurációjukat.
A változó ciklusú működés eredményeképpen nagy tolóerőt biztosítanak nagy
sebességen, mint például egy alacsonyabb kétáramúsági fokkal rendelkező hajtómű,
vagy magasabb üzemanyag-hatékonysággal alacsonyabb sebességen, mint például egy
nagy kétáramúsági fokú turbofan hajtómű.
Opcionálisan ember által vezetett repülőgép
Szakemberek évtizedek óta jelzik a pilótanélküli
harci repülőgépekre való áttérés szükségességét, amelyek alkalmazásával nem
kell tervezniük a pilóta súlyát, és elvesztésével járó kockázatot. Noha a
dróntechnika ugrásszerűen terjedt el az elmúlt időszakban, a haditengerészet és
a légierő lassan fogadta el a pilóta nélküli vadászgép gondolatát, mind
költségek és kockázatok, mind kulturális okok miatt.
A hatodik generációs koncepciók tehát előmozdítják
egy opcionálisan legénységgel ellátott repülőgép ötletét, amely repülhet a
fedélzeten lévő pilótával, vagy anélkül. Az opcionális személyzet biztosítása
megkönnyítheti a pilóta nélküli repülőeszközökre való áttérést, és rövid távon
lehetőséget ad a katonai vezetőknek arra, hogy ilyen repülőgépekkel hajtsák végre a magas
kockázatú missziókat anélkül, hogy a pilóta életét veszélyeztetnék.
Érzékelők-fúziója baráti erőkkel a földön, a
tengeren, a levegőben és az űrben
Az F-35-ös egyik legfontosabb újítása az a képessége,
hogy összesíti a szenzorjai által érzékelt adatokat, melyeket azután
adatkapcsolaton keresztül megoszthatja baráti erőkkel, teljesebb „képet” biztosítva
így számukra. Ez lehetővé teheti, hogy a lopakodó repülőgépek meghatározzák az
ellenséges erők pozícióját, miközben a baráti erők előnyös pozíciókat foglalnak
el és rakétáikat célra irányítják, anélkül, hogy a radarjaikat egyáltalán bekapcsolnák.
Mivel ez a taktika ilyen „erősokszorozónak”
ígérkezik, az integrált érzékelők, és a szoros együttműködés a hatodik
generációs vadászgépek szabványos jellemzőivé válhatnak. A fúziónak
valószínűleg részévé válik a műholdas, valamint az ember vezette vadászgépekkel
együttműködő drónok integrálása is.
Kiberharc és kiberbiztonság
Az érzékelők fúziója és az opcionális személyzet
alkalmazása azzal jár, hogy a hatodik generációs vadászgépek nagyban
támaszkodnak az adatkapcsolatokra és a hálózatokra, amelyek zavarhatók, vagy
akár hekkertámadás is érheti őket. A földi logisztikai hálózatok, mint például
az F-35 ALIS[1], a hatékonyság jelentős javulását ígérik, de még a
földön álló repülőgépek is ki vannak téve a potenciális kibertámadásnak.
Így a hatodik generációs repülőgépek avionikai
rendszereit nemcsak ellenállóképességre kell tervezni az elektronikus és a
számítógépes hadviselés ellen, hanem képesnek kell lenniük ilyen támadásokat
indítani az ellenfelek ellen. Az USA légiereje sikeresen próbálta ki az idegen
hálózatokba való behatolást és adatcsomagok (vírusok) beillesztését a Next
Generation Jammer[2] alkalmazásával.
Mesterséges intelligencia
Korunk egyik problémája, hogy ezek az érzékelő-,
kommunikációs és fegyverrendszerek annyira összetettek, hogy félő, idővel
túllépik az emberi agy feladatfeldolgozási képességét, miközben a pilótának a
repülőgép vezetésére kell koncentrálnia. Míg néhány negyedik generációs
repülőgépben a pilóta mögött fegyverrendszer operátor tiszt foglalt helyet,
hogy segítsen a harcfeladat végrehajtásában, addig az ötödik generációs
lopakodó vadászgépeket egyszemélyesre tervezték.
A légierő rendszerfejlesztői a mesterséges
intelligencia alkalmazásához fordultak, hogy egy minden lehetséges zavar
elhárítására felkészített intelligens rendszer lássa el a vadászgép
irányításának mindennapos feladatait és meghatározták, hogy melyek azok az
adatok, melyeket a fedélzeti rendszer felkínál a pilótának amivel feltétlenül foglalkoznia kell. A fent leírt feladaton kívül
a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás felhasználható a drónok
koordinálására is.
Drónok és drónrajok
2016 októberében két F/A-18 Super Hornet 103
Perdix drónt telepített egy teszt részeként a China Lake felett. A Kamikaze drónokat
már használták akcióban, és könnyen belátható, hogy a viszonylag kicsi és olcsó
drónok miként válhatnak különösen félelmetes (kamikáze) fegyverré.
A jövőbeli hadviselés teoretikusai azt állítják,
hogy az olcsó és feláldozható tömegesen, hálózatban alkalmazott drónok ellen
sokkal nehezebb védekezni, mint egy kis számú drága és hatékony önvédelmi
rendszerrel ellátott fegyverplatform vagy rakéta ellenében. Ugyanakkor a
hatodik generációs vadászgépek valószínűleg nagyobb és gyorsabb drónokkal vesznek
majd részt felderítő, harcászati támogató, vagy rádióelektronikai zavaró feladatok
végrehajtásában.
Irányított energiafegyverek
Drónrajok, rakéták és még a negyedik generációs
vadászgépek is rendelkezhetnek olyan képességekkel, amelyek túlteljesíthetik a
fejlett lopakodó repülőgép támadó és védekező képességeit. Az egyik általánosan
idézett ellenintézkedés lehet az irányított energiafegyverek (DEW[3]) alkalmazása. Ezek a különböző teljesítményű lézer,
vagy mikrohullámú energiafegyverek, amelyek gyorsan, pontosan és közel
korlátlan kapacitással rendelkeznek üzemanyag utántöltők elegendő elektromos táplálás
mellett.
Az amerikai légierő három kategóriába sorolja az irányított
energiafegyvereket: alacsony teljesítményű lézerek az ellenség érzékelőinek
zavarására vagy megrongálására, a közepes teljesítményű lézerek a levegő-levegő
rakéták rávezető fejeinek megvakítására, míg a nagyteljesítményű osztály a
repülőgépek és a földi célok megsemmisítésére szolgálnak. A légi hadviselés stratégái
a 2020-as évek elejére tervezik a rakéta ellen bevethető repülőgépfedélzeti
forgatható lézertorony tesztelését, amely felszerelhető lesz bombázókra, majd
pedig az F-35-re.
A hatodik generációs vadászgép programok jelen
pillanatban is szigorúan elméleti szintűek, tekintettel az ötödik generációs
vadászgépek kifejlesztésének óriási költségeire és erőfeszítésekre. Számos
olyan technológiai összetevő, mint a lézerek, a közös célelfogás és a pilóta
nélküli repülés fejlesztése már folyamatban van, ám ezeknek a képességeknek az
integrálása egyetlen repülőgépbe továbbra is jelentős kihívást jelent a
fejlesztőknek.
A hatodik generációs vadászgépek legkorábban a 2030-as, vagy a 2040-es években válhatnak valósággá, de addigra a légi hadviselés fogalmai valószínűleg még egyszer megváltoznak.
Írta: Dobos Endre
[1] Autonomic Logistics Information System – ALIS: Autonóm Logisztikai Információs Rendszer, amely a repülőgép technikai adatainak tárolásától a karbantartás tervezésén keresztül a bevetési adatokig támogatja az F-35-ös tevékenységét
[2] Next Generation Jammer: Következő Generációs Zavaró
[3] Directed Energy Weapons – DEW: Irányított Energiafegyverek