Ahogy a repüléssel foglalkozó szakemberek ismeretei a ’30-as években bővültek, úgy hajtotta őket a vágy a nagyobb sebesség és a nagyobb hatótávolság elérésére. A kor szerény teljesítményű motorjaival azonban csak két motor alkalmazásával volt remény kitűzött céljaik elérésére. Az egyes országok gazdasági erejüknek megfelelően voltak képesek finanszírozni a kutatást és fejlesztést, így például Németországban egyre több kutatóintézet és tervező iroda született, míg más gyengébb gazdasági képességekkel rendelkező országban a lehetőségek visszafogottabb tempót tettek lehetővé.
Hollandia is az utóbbiak közé tartozott és a légierő koncepcionális fejlesztését nem specializált funkciójú repülőgépekkel, hanem egy többcélú – vadász, vadászbombázó és felderítő – repülőgép szolgálatba állításával kívánták megoldani. A holland szakemberek véleménye szerint a születendő gépet, mint egy „könnyű cirkálót” kellene alkalmazni, ami egyesítette volna magában a fent említett funkciókat. A Fokker Repülőgyár saját kockázatára fogott az új fejlesztési projektbe Dr.Erich Schatski főkonstruktőr javaslatára és vezetésével. Elkezdődött a koncepció szerinti követelmények harcászat-technikai követelményekké alakítása és a többfunkciós követelményekből adódó ellentmondások feloldása. Dr. Schatski javaslata végül is egy alap-repülőgép volt, amiből kis átalakítással lehetett létrehozni a különböző specializált változatokat.
Az egyes változatoknak a következő funkcióknak kellett megfelelniük:
- nehézvadászgép
- harcászati támogató
- közeli és távoli fotó-felderítő
- könnyű bombázó (vízszintes és zuhanó repülésből).
A végleges változat az 1935-ös év kezdetére kristályosodott ki, mely szerint a törzs hegesztett rácsszerkezete és alumínium borítása megfelelő merevséget biztosít, az osztott törzs teherviselő eleme a furnér törzskeret alumínium lemezborítással, a szárny pedig vegyes fa-alumínium építéssel készült. A motortartó elemei szintén acélrúdból készültek. Dr. Schatski a repülőgép erőforrásának a 690 LE-s léghűtéses, kétsoros 14 hengeres Hispano-Suiza 14AB 02/03 csillagmotort választotta, ami abban az időben a francia repülőgépek széles körben alkalmazott motorja volt.
A repülőgép támadó fegyverzetét a törzs orr-részében kívánták elhelyezni egy blokkban. A fegyverek kiválasztása során szóba kerültek 20 vagy 23 mm-es Madsen gépágyúk, 12,7 mm-es és 7,9 mm-es géppuskák. Az egyik változat szerint két 20 mm-es gépágyú és négy darab 7,9 mm-es géppuska került volna beépítésre. A vadász változatban a pilóta és a védő géppuskás közötti teret úgy képezték ki, hogy az ott lévő benzintartály alatt egy darab 1×400 kg-os, vagy 2×200 kg-os bomba is függeszthetővé vált. A vadász és vadászbombázó változat személyzete két főből, a pilótából és a lövészből állt, a bombázó és a felderítő változatokban még egy rádiós-megfigyelő számára is szükség volt egy helyre.
Az előzetes tervek szerint 1935 nyarán elkezdték összeállítani a kísérleti X-2–es repülőgépet, majd 1936 novemberében kiállítottak a Párizsi Aeroszalonban egyszerűen csak Fokker repülőgépként jelölve. A szalon zárását követően a repülőgépet visszaszállították Hollandiába, és 1937 március 16-án Karel Toman-Mares a gyári berepülő pilóta végrehajtotta a géppel az első felszállását, amit később Emil Meinecke vett át és vitt végig. A rövid ellenőrző repülést követően a berepülő pilóta a gép repülési jellemzőt nagyon jónak minősítette, a gép irányíthatóságát a teljes sebességtartományban kielégítőnek értékelte, a leszállást pedig könnyűnek. A gép soron következő tesztrepülése során 1937 szeptemberében az egyik motor turbófeltöltője felrobbant, ami majdnem a prototípus elveszéséhez vezetett. A veszélyes repülési eseményt követő hibaelemzés konklúziójaként a Hispano-Suiza motort leszerelték a repülőgépről és 750 LE-s Pratt & Whitney SB4-G Twin Wasp Junior motorra cserélték.
A prototípust kipróbálták zuhanó bombázó szerepkörben is, amit meglepően jól teljesített, de a tervezők egy apró módosítással – hidraulikusan működtetett zuhanó féklappal – látták el, hogy megfelelő stabilitással biztosítsák a pilóta számára a pontos célzást a bomba kioldását megelőzően. A Svéd Légierő századosa Björn Bjuggren több mint 20 imitált zuhanó bombázó manővert végzett a géppel és rendkívül magasra értékelte a gép képességeit ebben a szerepkörben.
Több ország érdeklődött a G-1-es iránt, a Spanyol Köztársasági Hadsereg 26 gépet kívánt vásárolni, Svédország 18 darabot, Dánia 12 darabot, majd Svédország 72 darabra emelte a rendelni kívánt mennyiséget. Ugyanakkor Belgium, Törökország, Magyarország és Svájc légiereje is nagy érdeklődést mutatott a G-1-es iránt. A Holland Légierő 36 darab Bristol Mercury VIII-as motorral szerelt G-1-es gyártására és leszállítására kötött szerződést a Fokker gyárral. A Bristol Mercury VIII-as jó választás volt abból a logikából kiindulva, hogy az egymotoros Fokker D-XXI-es vadászgép szabványos motorját használják az új kétmotoros többcélú harci géphez is egyszerűsítve ezzel az utánpótlás logisztikai feladatait.
A szériagyártás során csak az első három példányt készítették háromszemélyes harcászati támogató feladatkörnek megfelelően a széria többi gépét kétszemélyes vadászváltozatnak megfelelően gyártották le.
A feszültségek növekedésekor a 3. JaVA[1] 26 gépét a Rotterdam melletti Waalhave repülőterére telepítették, a 4. JaVA gépeit pedig Alkmar közelébe. Az 1940 május 10-én bekövetkező német támadás során csaknem az összes repülőgép a földön semmisült meg, néhány gép melyeknek sikerült időben a levegőbe emelkednie légi győzelmeket is arattak.
Szerző: Dobos Endre
[1] JaVA – Jachtvliegtuigafdeling – vadászrepülő csoport